Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 3-4. sz.

Figyelő - BÖRÖCZ ENIKŐ: Egy dunántúli püspök (Lámpás az oltár zsámolyán. Kapi Béla püspök feljegyzései)

( Credo 2006/3^ Lelki fejlődésére nézve különösen fontosak voltak a pápai évek. Gyurátz Ferenc mellett a hazai kultúrprotestantizmus olyan változatát ismerhette meg, amelyben a bibliaközpontúság, a hitvallásosság és az erős egyháztudat eleven istenkapcsolattal ötvöződött. Kapinak itt még volt mit tanulnia, hiszen Gyurátznál szó sem volt öncélú kultúráról vagy belső megüresedésről. Saját püspöki szolgálata végén viszont egyházkerülete joggal állapította meg, hogy Kapi Béla püspöksége megváltoztatta az egyház lelki arcát, mert a „kultúrprotestantizmus vonásai egyre jobban halványultak, hogy helyet adjanak az egyház igazi lényegét képező vonásoknak". Azonban hangsúlyozni kell, hogy itt egy békés átmenetről, egyfajta hangsúlyeltolódásról volt szó, amely nem zárta ki a két püspök közti lelki-szellemi folyamatosságot. A pápai évek más szempontból is fontosak voltak. 1903 májusában a püspöki titkár feleségül vette „szíve választottját", Hegedűs Katinkát, akivel - már nyugalmazott püspökként - az aranymenyegzőjét is megülhette, s akivel 1955. december 7-éig boldog házasságban élt. A visszaemlékezésben mély szeretettel beszél az asszonyról, és felidézi az utód, Túróczy püspök gyászbeszédének szavait az „igazi istenáldotta segítőtársról". Hat gyermeket neveltek, s közülük öt már családosán élte végig a kommunista elnyomást. Gyurátz Ferenc püspök Kapi Bélát teológiai tanárnak szánta, ő azonban 1904 végén elfogadta a körmendi gyülekezet meghívását, és egészen püspökké választásáig (1916. október 27.) ebben a Vas megyei városkában maradt. A körmendi időszak sokban fejlesztette Kapi lelkipásztori szemléletét. Az itt szerzett tapasztalatokat püspökként is erősen kamatoztatta. Átfogó, a hívek testi-lelki jólétét szem előtt tartó lelkészi szolgálatban gondolkodott, s ezt a szemléletet vitte tovább püspökként Szombathelyen, majd Győrben. A sajtómunkára különösen érzékeny volt, s 1910 őszén megindította a Harangszó című hetilapot, amely korszakos jelentőségű vállalkozásnak bizonyult a dunántúli magyar evangélikusság számára. Másrészt a kultúrprotestantizmustól örökölt szemlélet nyilvánult meg abban, hogy Kapit az értelmiség és az egyház kapcsolata egész életében foglalkoztatta, s a témából nem elhanyagolható közírói munkásság, valamint a felekezeti határokon átlépő előadói tevékenység nőtt ki. Az első világháború aztán más természetű képességeket követelt, s Kapi személyes és hivatalos levelek százait írta hívei érdekében, valamint - felesége erős támogatásával - hadikórházat szervezett. Már püspökként pásztorlevelet intézett a harcoló és sebesült katonákhoz. Később imakönyveket és egyéb vallásos iratokat juttatott ki számukra a frontra. Meg kell említeni, hogy az első világháború idején az ilyen jellegű munkát a hazai evangélikus egyházban - más egyházaktól eltérően - egyéni kezdeményezésből végezték. Nehéz időszakban, 1916-ban vette át Gyurátz Ferenctől a dunántúli egyházkerület lelkipásztorolását. Művében - az önéletrajzi jelleggel szemben - most a történeti visszaemlékezés kerül előtérbe. Ideális célkitűzése az volt, hogy „az egyház a maga boldogító valóságában minél teljesebben megvalósuljon". A valóságban - a világháború és az öszeomlás miatt - csak lassabban bontakozhatott ki Kapi egyházvezetésének karakterisztikuma. Elődjéhez, Gyurátzhoz képest személyesebb Krisztus-hitet képviselt, s e szempontból szorosabban kapcsolódott a lutheri hagyományhoz, mint elődje. Az