Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 3-4. sz.

Figyelő - IMRÉNYI TIBOR: Ortodox tanítás az emberről (Olivier Clement: Kérdések az emberről)

a mozgalom eszméinek analízise, középpontjában Isten uralmának látomásával (A Jézus-mozgalom szociális víziója, 239-304. o.). A könyvet bőséges bibliográfia zárja (305-322. o.). A kereszténység nem csak „túlélte" a Kr. u. 2-3. századi üldözéseket. Többről van szó. Az a hatalmas 3. századi gazdasági, politikai, társadalmi válság, amely a Római Birodalmat megrendítette, a kereszténységet lényegében érintetlenül hagyta. Nagy Konstantin olyan szervezett keresztény kisebbségre támaszkodhatott, amely már bizonyított: tanúsította, hogy nemcsak képes ellenállni a legnagyobb társadalmi nyomásnak is, hanem épp ilyen helyzetben tud erős belső tartást adni egy társadalomnak - ez napjaink növekvő bizonytalansága közepette különösen megszívlelendő történelmi igazság lenne... Erőforrásai - szeretet és ellenségszeretet, megbékélés, erőszakmentesség, függetlenedés a tulajdontól, tolerancia - olyan mélyen beleivódtak a kereszténységbe, hogy a nagyegyházak konzervatív gyakorlata is időről időre együtt tudott élni velük; mindig akadtak hívő emberek, akik képesek voltak valóra váltani valamit belőlük. Zárja az ismertetést a könyv egyik utolsó mondata, kommentár nélkül: „...ami eddig az emberiség etikai luxusának számított, a túlélés egyetlen lehetőségévé válhat" (303. o.). Dér Katalin Ortodox tanítás az emberről Olivier Clement: Kérdések az emberről. (Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, Budapest, 2004) Amint a magyar nyelvű kiadás hátlapján is olvasható, Olivier Clement kétségkívül a 20. század egyik legeredetibb gondolkodója. A kor kérdéseire adott válaszai sajátosak, olykor meghökkentők, de mindig lényeglátók, s évezredes igazságokat szólaltatnak meg. Clement Baán István fordításában olvasható antropológiája a modern ortodox teológia egyik legfontosabb teljesítménye. A 221 oldalas, 9 fejezetre tagolt írás behatóan foglalkozik az ember lelki-testi létezésének, Istenhez, önmagához, a másik emberhez, a kozmoszhoz való viszonyának szinte minden vonatkozásával. Antropológia, amelyhez a bűnbánat által jutunk el A bűnbánat ott kezdődik, amikor az ember rádöbben bukott állapotára: képességeink „elszigetelődtek" egymástól, hierarchiájuk felborult; az értelem az agyra szűkült, amely szembeállítja a dolgokat egymással; a szív elsötétült, a tudatalatti erőinek fogságába esett, amelyek mindent összezavarnak. Ebbe az állapotba zárkózva nem dolgozhatunk ki keresztény antropológiát. Más szavakkal: az ember nem magyarázható meg az ember szintjén, mivel „lakóhelye" Isten, s valódi emberismeretre nem a tudomány, hanem Isten kinyilatkoztatása révén jutunk el. Ez az emberismeret pedig azzal kezdődik, hogy felismerjük teremtett voltunkat, s Teremtőnk kinyilatkoztatása után szomjazunk. Ámde - a paradicsomi bukásból tanulva - ne úgy szomjazzunk, hogy közben mi is Istenné akarjunk lenni, mert az abszolútum és az önzés közti feszültség szétrombolja az embert, „azonosítja a halállal". Meg kell értenünk, hogy a bűnbeesés olyan erők