Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - NÉMETH JUDIT: A bárány megöletik...

nagy vitairatokban feltűnt, és most is ebben a szellemben gondolkodik, amikor nem tekinti a papot közvetítőnek, és nem tekinti a misét áldozatnak. Úgy ítéli meg, hogy a mise mint áldozat háttérbe szorította az ige ünneplését: „Látjuk tehát, hogy az összes szentségben és a misében a legjobb és legnagyobb dolgok Isten szavai és ígéretei, melyek nélkül azok halottak és semmik..."

19 Nem fogadja el azt a tanítást, hogy a szentség ex opere operato működik, vagyis az egyén hitétől függetlenül kegyelmet közvetít: „Hiszen a szentségnek önmagában, hit nélkül, semmi hatása nincs..."

20 Elveti a szentségi élettel kapcsolatos kötelező előírásokat: „Minél kevesebb törvény, annál nagyobb igazságosság, minél kevesebb parancs, annál több jócselekedet."

21 A Krisztus „első miséjéhez" való visszatérést hirdeti: „Hiszen amikor maga Krisztus először ünnepelte ezt a szentséget és a misét szerezte, nem volt tonzúra (szerzetesi hajviselet), kazula (miseruha), ének és pompa, csak hálaadás Istennek és élés a szentséggel."

22 Luther úgy gondolja, másfél ezer év alatt számos felesleges gyakorlat rakódott a misére: ezeket szeretné eltávolítani. Mindenekelőtt azt követeli, hogy a misét mindenki anyanyelvén hallgathassa, hogy értse, amit ünnepel: „Hogyan is volna érthető, mi a mise, hogyan kell azt ünnepelni és megtartani, amikor nem szabad értenünk azokat a szavakat, amelyeken az egész dolog áll vagy bukik?"

23 Az 152l-es De abroganda missa privata című írásban olyan szempont jelenik meg, amelynek a későbbi hitvitákban igen fontos szerepe lesz: Luther a Zsidókhoz írt levél szövegrészei alapján fejti ki Krisztus váltsághalálának egyszeriségét és egyetemességét, így a mise áldozati jellegével szemben felsorakoztatja döntő érveit. A lutheri értelemben vett „új misének" új istentiszteleti formákra lett volna szüksége, a reformátor azonban ellene volt a szigorú előírásoknak. Az 1522 márciusában Wittenbergben tartott Invokavitpredigtekben határozottan fellép azok ellen, akik új istentiszteleti és gyülekezeti rendszabályokat akarnak bevezetni. Az 1523-as Formula míssaeben „megtisztítja" a misét az áldozati jellegre utaló részektől, 1525-ben pedig kiadja a Deutsche Messet. Az utóbbi mű három elfogadható istentiszteleti formát jelöl meg, azonban még ezeket sem teszi feltétlenül kötelezővé: ha ugyanis a keresztény gyülekezet megértette Krisztus evangéliumát, akkor a hit szabadságában korról korra megkeresheti és alkalmazhatja a számára legmegfelelőbb formákat. Luther a mise kifejezést megtartja, a latin nyelvű szertartást pedig a hallgatóság jellegétől teszi függővé. Krisztus valóságos, testi jelenléte sohasem volt kérdéses számára, de az átlényegülés, a transsubstantiatio dogmáját - hogy a kenyér és a bor már csak külsőleg kenyér és bor - elutasítja, és a consubstantiatiót tartja helyesnek: e szerint a kenyér és a bor megőrzi ugyan saját anyagi lényegét, Krisztus testét és vérét mégis fizikai értelemben foglalja magában: in, cum et sub (Krisztus valóságos testét és vérét a kenyérben és a borban, a kenyérrel és a borral, a kenyér és a bor által rejtetten vesszük magunkhoz). Luther a harmincas években megújult szenvedéllyel fakad ki a római misefelfogás az áldozati jelleg gondolata és a közvetítő papság gyakorlata - ellen, és az 1537-38-as Schmalkaldeni cikkekben kifejti, hogy a pápasággal már sohasem állhat helyre az egység.

24