Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 1-2. sz.

Seminarium Ecclesiae - BENYIK GYÖRGY: Misszió, avagy új evangélizációa római katolikus egyházban

Államok püspökeinek problémáival, Dél-Amerikában pedig nunciatúrát hozott létre. A 19. század legjelentősebb missziós pápája mégis XVI. Gergely (1831-1846) volt, nem véletlenül, hiszen megválasztása előtt éppen a missziós kongregációt vezette. Észak-Afrika, Guinea, Dél-Afrika és Gabon apostoli helynökségeit az ő idejében szervezték meg. A Lyoni Missziós Társulat, valamint az úgynevezett Fehér Atyák szintén jelentős szerepet vállaltak az afrikai misszióban. XIII. Leó (1878-1903) már államtitkárként is foglalkozott a kultúrák közötti párbeszéddel. Igazán komoly döntése volt, hogy 1875-ben fölkarolta az Arnold Janssen vezetésével létrehozott Isteni Ige Társaságát, az első kifejezetten missziós célokra alapított szerzetesrendet (SVD).

10 Ez a társaság a missziós munkán kívül szisztematikusan gyűjti és elemzi az afrikai és távol-keleti népek vallási folklórját. XV. Benedek (1914-1922), bár az első világháború pápája volt, a Propaganda Fide irányítása alatt működő régiós szemináriumokat is fel tudott állítani a missziók számára. XL Pius (1922-1939) továbbfejlesztette a Collegium Urbanianumot. Nem túlságosan ortodoxbarát lépése volt a Collegium Russicum felállítása orosz hittérítők képzésére, bár ezt a döntését nem annyira a keleti kereszténység, mint inkább a kommunizmus és az állami szintre emelt ateizmus veszélye motiválta. XII. Pius (1939-1958) szembesült legkeményebben az új ideológiai háborúk okozta nehézségekkel. Ha ökumenikus nyitottsága nagyobb lett volna, az európai kereszténység talán egységesebben léphetett volna föl az ideológiai veszélyek és a háború ellen. XXIII. János (1958-1963) 1921-ben a hitterjesztési művek vezetője lett, és később is a Propaganda Fide legfőbb tanácsadói testületébe tartozott. Pápaként a II. vatikáni zsinat meghirdetésével óriási - részben ugyan közvetett - hatást gyakorolt a hittérítő munkára, hiszen az ökumenizmus és a kultúrák közötti párbeszéd alapvetően új öszszefüggésbe helyezte a misszió-belmisszió kérdését. VI. Pál (1963-1978) a zsinati szellemiségnek megfelelően átszervezte a Propaganda Fide kongregációt. II. János Pál (1978-2005) a 20. század legnagyobb missziós pápája volt, munkásságának elemzésére az alábbiakban térünk ki. A II. vatikáni zsinat Christine Pommert,

11 a BBC vallási adásának munkatársa azt írja, Európa vallási életében óriási változás történt. 1930-ban még minden országban tele voltak a templomok és imaházak, míg a II. világháború után mindenütt kiürültek, és nem is teltek meg újra. A zsinat előtti katolikus egyház a modernizmus elleni tiltakozásban és a kereszténység többi részével folytatott polémia feszültségében élt. XII. Pius idejében a Szentszék diplomáciai kapcsolatai is a mélypontra süllyedtek, ajtók és ablakok zárultak be az egyház körül.

12 A 19. században Európa talán még sikeresen missziónak földrésznek tűnhetett, de a 20. század második felére már világosan látszott, hogy a belmisszió legalább olyan fontos, mint a nem keresztény országokban végzett evangelizációs munka.