Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - RAINER VOIGT: Enno Littmannélete és munkássága

5 A Brockhaus Conversationslexicon 1824-es kiadása 750 házat és 5200 lakost említ. 6 Manassewitsch, 1880. 7 Most Albert Socin kiváló nyelvtanára támaszkodva, amelyet később (1904) Brockelmann átdolgozott és kiadott. 8 A. Dillmann méltatása Littmann tollából in: Ein Jahrhundert Orientalistik. 1955. 1-10. o. 9 G. Jacob méltatása Littmann tollából in: Ein Jahrhundert Orientalistik. 1955. 96-109. o. 10 F. Praetorius méltatása Littmann tollából in: Ein Jahrhundert Orientalistik. 1955. 37-45. o. Praetorius 1909-ben visszatért Breslauba, ahol 1880-1893-ig már professzorként működött. 11 Bremerről részletesebben lásd O. Basier cikkét in: Neue Deutsche Bibliographie. 2. 1955. 581-582. o. O. Bremer elsősorban fonetikával foglalkozott, de a dialektusok is érdekelték, mint a „Plattdeutsch" vagy a Nürnberg környéki nyelvjárás. 12 A Nachrichten für Stadt und Land - Zeitschrift für Oldenburgische Gemeinde- und Landes-Interessen, 1922/195 (Julius 21.) megemlít egy kis füzetet, amely „...egy idős szigetlakó elbeszéléseit tartalmazza". - „Az oldenburgiak különös figyelmet szentelnek egy kihalóban lévő nyelvnek, amely számukra oly közeli s mégis oly távoli..." 13 A. W. Schleicher Geschichte der Galla című munkájához. Lásd: ZA 11 (1896), 389-400. o. (Nr. 340) 14 Pronomina im Tigré. ZA 12 (1987), 188-230., 291-316. o. (Nr. 341) 15 Nr. 342, amely a ZA 13. (1898) és 14. (1899) évfolyamában is megjelent. 16 Neve elsősorban a Grammatik des neutestamentlichen Griechisch (Göttingen, 1896) által vált ismertté, amely számos kiadást ért meg. Ali., átdolgozott kiadás 1961-ben Albert Debrunner közreműködésével látott napvilágot, a 14., újra átdolgozott és bővített kiadást (1976) Friedrich Rehkopf gondozta. 17 Lásd Littmann Th. Nöldekéről írott méltatását in: Ein Jahrhundert Orientalistik. 1955. 52-62. o. 18 Az Otestamentumba Emil Kautzsch vezette be. Littmann ószövetségi munkáiról lásd: Eißfeldt 1958, 13-15. o. 19 Howard Crosby Butler: Who is Who in America. 1. 1897-1942. Chicago, 1962. 177. o. 20 Etióp kéziratok a jeruzsálemi görög kolostorban. ZA, 15 (1900), 133-151. o. (Nr. 346) 21 Ein arabisches Karagöz-Spiel. ZDMG, 54 (1900), 661-680. o. (Nr. 175) Arabische Schattenspiele. Mit Anhängen von G.Jacob. Berlin, 1901, (Nr. 179). 22 Kelet-Jordánia beduin törzseinek hivatalos jegyzéke. Zeitschrift des Deutschen Palästina-Vereins (ZDPV), 24 (1901) 26-31. o. (Nr. 178). 23 Das Buch der Jubiläen. Die Apokryphen und Pseudepigraphen des Alten Testaments. Übers, u. hrsg. von E. Kautzsch. 1-2. Tübingen. 31-119. o. (Nr. 345) 24 Littmann akkoriban nem tudott erről. C. Conti Rossini (Lo hatatá Zar'a Yá'qób e il Padre Giusto de Urbino. Rendiconti deli Reale Accademia dei Lincei. 1920/5. 213-223. o.), majd E. Mittwoch (Die amharische Version der Soirées de Carthage, mit einer Einleitung. Die angeblichen abessinischen Philosophien des 17. Jahrhunderts. Berlin-Leipzig, 1934) csak jóval később ismerte föl, hogy a két mű a szabadgondolkodó „olasz páter, Giusto da Urbino" (AB, 213. o.) kiváló geez tudásának köszönhető. Mittwoch különösen azt a stílusbeli hasonlóságot emelte ki, amely a két állítólagos régi etióp értekezés, valamint a Soirées de Carthage amhara fordítása között figyelhető meg. Az utóbbi mű egy missziós traktátus, amelyet Giusto da Urbino franciából fordított amharára. Littmann minden féltékenység nélkül elfogadta az érvelést, lásd a Mittwoch munkájáról írott ismertetését: Orientalische Literaturzeitung (OLZ), 38 (1935), h. 448451. o. 25 Lásd méltatását Littmann tollából in: Ein Jahrhundert Orientalistik. 1955. 63-73. o. 26 Lásd L. Ricci: Carlo Conti Rossini. In: Dizionario biografico degli Italiani. 28. Róma, 1983. 527-529. o. 27 A település az ország hivatalos térképén (Eritrea. National map 1:1000000. Asmara, 1995) fel van tüntetve. 28 A tigre nyelv terén végzett ottani munkájáról lásd Littmann: Preliminary report. 155-165. o. 29 A második tag, a „Vad" (<*wald) jelentése: „fia valakinek". Naffa mindmáig tisztázatlan körülmények között halt meg 1909-ben, egy Nápolyból Cataniába tartó hajóút során. Méltatását lásd Littmann tollából in: Ein Jahrhundert Orientalistik. 1955. 14-25. o. 30 Lásd jelentését in Littmann: Preliminary report. 165-167. o. 31 Pontosabban „követségi titkos tanácsos és külügyi előadó tanácsos". Lásd Rosen: Eine deutsche Gesandtschaft. 1907. VI. o. 32 Lásd Deutsche Biographische Enzyklopädie. 8. 1998. 389. o.