Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - RAINER VOIGT: Enno Littmannélete és munkássága

sebb példája volt" - mint Littmann írja róla emlékbeszédében.

42 Természettől fogva kevéssé robusztus alkat, aki sohasem jutott el Elő-Azsiába, „...de az ottani népeket jobban ismerte, mint nagyon sokan azok közül, akik huzamos időt töltöttek ott. A nyelvek terén is hiányzott számára a gyakorlat" (53. o.), mégis jelentősebb műveket alkotott, mint sok poliglott keletjáró. Vele szemben Littmann már fiatalon eljutott Keletre, és élőben is szívesen gyakorolta nyelvtudását. Rudi Paret véleménye szerint (1985) „...az analitikus, aprólékos munkához több érzéke volt, mint az átfogó szintézishez" - és éppen ez az átfogó szintézis volt Nöldeke erőssége. 1906-tól 1914-ig Littmann Strassburgban tanított. Csupán néhány alkalommal szakította meg munkáját, amikor a Fuad herceg - a későbbi király - által újonnan alapított kairói egyetemen tartott előadásokat, illetve amikor részt vett egy kis-ázsiai kutatóúton, ahol lüdiai feliratokat másolt (Lydian Inscriptions. Leiden, 1916. Nr. 79). 1914-1918: Göttingen és Berlin; 1918-1921: Bonn; 1921-1958: Tübingen, Baltimore és Kairó

43 1914-ben Julius Wellhausen utódaként

44 Göttingenbe került. 1916 elejétől 1918 végéig katonai szolgálatot teljesített. A helyettes vezérkar térképészeti osztályán dolgozott Berlinben. (Littmann: Sketch. 1959. XVIII. o.). Többek között az is feladata volt, hogy névjegyzéket készítsen az oszmán-török térképek számára (lásd Nr. 486-487). 1918-ban Carl Heinrich Becker utódaként Bonnba került, ahol megismerkedett későbbi feleségével, Nöldeke unokájával. 1921-ben lemondott egy berlini meghívást, és Christian Friedrich Seyboldt

45 utóda lett Tübingenben. Végre megtalálta igazi helyét: minden későbbi meghívást (Heidelberg, München, Baltimore, Göttingen) elhárított, és harminchét éven át - egészen haláláig - Tübingenben maradt. (1949-ben ment nyugdíjba.) Ebben a városban tehát több időt töltött, mint bárhol másutt. Hét alkalommal szakította meg itteni munkáját kairói, illetve alexandriai utazás miatt: egyetemi előadásokat tartott Egyiptomban, valamint az ottani tudományos akadémia ülésein is részt vett. A szíriai és abesszíniai expedíciói során gyűjtött anyagot számos további kiadványban dolgozta fel: Semitic inscriptions. 1-4. Leiden, 1914-1949 (Nr. 94); Greek and Latin inscriptions (D. Magie és D. R. Stuart közreműködésével). 1-7. Leiden, 1921 (Nr. 124); Zur Entzifferung der thamudischem Inschriften. 1904 (Nr. 188); Tschakydschy - ein türkischer Räuberhauptmann der Gegenwart. Berlin, 1915 (Nr. 485); Abessinische Klagelieder. Tübingen, 1949 (Nr. 422). Az akszúmi expedíciót követő évtizedekben az arab nyelv és népi irodalom mindinkább előtérbe került Littmann munkásságában, s fokozatosan háttérbe szorította az etióp témákat és a felirattant. (Igaz, a Thamúd und lafá - Studien zur altnordarabischen Inschriftenkunde. Lipcse, 1940 [Nr. 247] még a korábbi témakörhöz tartozik.)