Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - NÉMETH JUDIT: A bárány megöletik...

Az egyház mint Krisztus teste a szentmisén keresztül kapcsolódik be az Üdvözítő áldozatába. A Replica. Auff das Wutige und unchristliche schandbuchlin Eberhardts Weydensche... die heylige Messe belangende (1526) című munkájában Mensing kifejti, hogy Krisztus teste és vére „...a keresztények egymással és Krisztussal megvalósult fizikai egységét jelenti".

73 Ezért a mise nemcsak a jelenlévők számára közvetíti Isten kegyelmét, hanem távollévőkért és holtakért is bemutatható. Aki azt mondja, hogy „senki sem ehet a másik helyett", az nem értette meg Krisztus testének misztériumát. Johannes Eck

74 a reformáció kezdeti szakaszában Németország legjelentősebb katolikus hitvitázója volt.

75 Humanista műveltségén kívül alapos teológiai képzettséggel rendelkezett. A mise körüli disputába viszonylag későn, 1525-ben kapcsolódott be. Katolikus oldalról az ő munkásságával zárhatjuk le a hitviták első korszakát. Az Enchiridion locorum communium adversus Lutheranos (Landshut, 1525) összefoglaló mű, amelynek 16. (az 1532-es kiadásban 17.) fejezete tárgyalja a misét: De missae sacrificio. Eck azonban hamarosan önálló művet szánt a témának: De sacrificio missae contra Lutheranos libri tres (1526). A továbbiakban főleg az utóbbi vitairat alapján ismertetjük Eck miseteológiáját. Előszavában így fogalmazza meg szándékát: „.. .fáradozásunk célja az, hogy a mise áldozat jellegét érvényre juttassuk. Főként azt fejtjük ki, hogy a miseáldozatot az ószövetségi próféták lelke már előre meghirdette, Krisztus érvényre juttatta, az apostolok áthagyományozták, és az egész egyház megőrizte."

76 Az első fejezetben bibliaidézeteket közöl a mise áldozati jellegének igazolására. Az Ószövetségből 13 helyet idéz latinul (Vulgata), görögül (Septuaginta) és héberül. A szövegkörnyezettel nem foglalkozik, ezért bizonyításmódja felszínes: Eck nem vállalkozott az idézetek alaposabb elemzésére. Az Újszövetség esetében kevesebb az idézet, de a teológia jóval mélyebb. A szerző az Ószövetség húsvéti bárányát úgy tekinti, mint amely Krisztus áldozatának előképe: a gondolat a patrisztikus hagyományból ered és Szentviktori Hugó elevenítette föl. Az utolsó vacsoráról szóló újszövetségi tudósítások - Eck megítélése szerint - áldozati jelleget fejeznek ki. Jézus kifejezetten utasít, hogy ezt cselekedjétek az én emlékezetemre, vagyis az egyház a világ végezetéig naponként ismételje meg áldozatát (reiteratio).

77 Jézus olyan szavai, mint az értetek adatik és az értetek kiontatik, nyilvánvalóan a keresztáldozatra utalnak, és azt bizonyítják, hogy a mise az utolsó vacsorának nem pusztán emlékezete.

78 A második fejezet az egyházi hagyományra épül. Bizonyítékokat hoz a misekánonból, a görög és latin egyházatyáktól, a korai pápák dekrétumaiból és a zsinati határozatokból. Ezeket az idézeteket Eck nagyon alaposan feldolgozza. Kérdés azonban, hogy miért a hagyományra épít, noha tudja, hogy Luther a bibliai locusokat tekinti perdöntőnek.

79 A válasz a következő: Eck elsősorban katolikus olvasóknak írt. „Noha az eretnekek nem becsülik a zsinatok tekintélyét, a katolikusoknak jobb és egészségesebb érzékük van ehhez: ők tisztelik és becsülik az egyház elöljáróit. Tehát az ő vigasztalásukra idézzük a zsinatokat."

80 Meg kell azonban jegyeznem, hogy Luther és a többi reformátor számára is fontos volt az egyház történelmi dimenziója: az ősegyház hagyományaira hivatkoznak, de idézik az egyházatyákat is.

81