Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - NÉMETH JUDIT: A bárány megöletik...

und Priesterweyhe Christlicher Bericht... (Lipcse, 1534) című vitairatában Krisztus áldozatát főpapi mivoltával kapcsolja össze: „...aki tagadja, hogy a vacsorán feláldozta magát, az tagadja Melkisédek rendje szerinti papságát is."

48 Cochlaeus kifejti, hogy a mise nem újabb áldozat, hanem a keresztáldozat titokzatos megismétlése. Más a keresztáldozat és más a miseáldozat, mégis ugyanarról az áldozatról van szó: Emserrel szemben Cochlaeus tehát hangsúlyozza, hogy az áldozat egyetlen. Luthert azzal vádolja, hogy a Szentírásból kiragad egyes mondatokat, amelyeket aztán önkényesen értelmez: csak ezért képes tagadni, hogy a misében áldozatbemutatás történik. Cochlaeus az Üdvözítő szavaival érvel: „Krisztus is megmondta: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." A katolikus hitvitázó az egyház és a szolgálati papság szerepét is védelmezi: Krisztus csak az apostoloknak adott megbízást, hogy az ő emlékezetére megismételjék az utolsó vacsorán elhangzott szavakat. A Glos und Comment auff den XIII. Artickel von rechtem Messhalten... (1523) című írásában Cochlaeus kifejti, hogy az áldozat csak a katolikus egyházzal egységben érvényes. Krisztus nem csupán áldozat, hanem egyben örök főpap is, aki saját magát áldozza fel, és akinek a papságát nem veszi el senki. Ez a gondolat idővel egyre hangsúlyosabbá válik Cochlaeusnál, különösen gyakran tér vissza az 1540-es években írott munkáiban.

49 A klerikusok és a laikusok szerepét élesen szétválasztja, és a mise áldozati jellegét és szentség jellegét is eszerint különíti el: „Azt mondjuk azonban, hogy a mise mind áldozat, mind pedig szentség: áldozat Krisztus kereszten való szenvedésének és áldozatának emlékezetében. Szentség pedig a vételben."

50 Végezetül Cochlaeus is hangsúlyozza, hogy a misét be lehet mutatni élőkért és holtakért, hiszen az élők és a holtak valamennyien Krisztus egy testének tagjai. Kaspar Schatzgeyer

51 ferences szerzetes csak életének utolsó éveiben kezdett publikálni. Hitvitázóként kiemelkedik említett kortársai közül: békés, türelmes hang és derűlátó szemlélet jellemzi. Schatzgeyer már nem mondatról mondatra cáfol, hanem rendszerbe foglalja válaszát. Luther nevét viszonylag ritkán említi. Bár küzd a reformáció ellen, mégis elismeri annak pozitív hatását a katolikus vallásosságra. Abwaschung des unflats so Andreas Osiander dem Gaspar Schatzger in sein Antlitzgespihen hat... (München, 1525) című munkájában például ezt olvashatjuk: „Hiszen sok jó gyümölcsöt látok, melyek a lutheri tévelygésből származnak; bár nem önmaga, hanem az isteni kegyelem jóvoltából."

52 A viták tisztítják a vallásgyakorlatot, másrészt a tanítás világosabb, tökéletesebb megfogalmazására, a Szentírás gyakoribb olvasására, elmélyültebb kutatására késztetnek. Schatzgeyer elsőként megjelent művének, zScrutinium divinae scripturaenak (Bázel, 1522) az érvelése még gyenge lábakon áll, de későbbi, az eukharisztia védelmében megfogalmazott írásai már alapos, rendszeres munkák. Az egyházatyákat keveset idézi, inkább bibliai érvekre támaszkodik. A Von dem heiligsten Opfer der Mess, samtlichen dreyen fürnemlichsten und wesentlichsten taylen. Das ist von der Consekrierung, Opferung und Empfangung des hochwirdigsten Fronleychnams Christi (Augsburg, 1525) című vitairat a misét három részre osztja: 1. átvál-