Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

Seminarium Ecclesiae - REUSS ANDRÁS: A hazai evangélikus teológusképzés gondjai és távlatai

mereteket nyújtó könyvek. Másrészt megvalósíthatónak látszik id. Prőhle Károly Raffay Sándor püspök által is helyeselt - javaslata, hogy a történeti, lexikális anyag mennyiségét csökkenteni kellene. Hiszen a nem szervesült, „bemagolt" tudás kevéssé lesz az ember sajátja. Többet ér a jellegzetes művekkel való találkozás vagy egy-egy téma önálló feldolgozása repetitóriumon vagy szemináriumban. Ilyenkor ugyanis valóban gyakorolni lehet a pozitív értelemben vett kritikai szellemet: másokkal disputálni, megértésre törekedni, felsorakoztatni a mindkét irányú érveket, összhangba hozni a művet a korábban megszerzett ismeretekkel. Ellenben az előadás - amely tartalmi ismertetés, valamint az előadó által gyakorol bírálat - kevésbé érzékelteti a kérdések súlyát (Hertz 1979, 16. o.), ezért önelégültté is tehet. Ha azonban engedjük, hogy olvasmányainkon keresztül megkérdezzenek bennünket a régiek és a maiak, akkor elkezdődhet az egészen személyes formálódás (Hertz 1979, 10-11. o.). így válhat a tudás szervesült tudássá, élmény-tanulássá, amelynek az eredménye már nem a steril szakember (Mányoki 1995, 304. o.). A tanulmányi reformok végigkísérik a teológiai képzés egész történetét (vö. Mau 1979). Mindig óvatosan jártak el, mert mindig a lelkészi szolgálat elvégzéséhez szükséges ismereteket tartották szem előtt. Említettem már, hogy a németek ezeket az ismereteket és képességeket a teológiai kompetencia fogalmával fejezik ki. Szerencsétlen kifejezés, amely úgy tekint a lelkészre, mint az üstfoltozóra (Schwarzwäller 1990, 30. o.). A hazai lelkészképzés hogyanjának átgondolása, meghatározása - ha valóban késik (Mányoki 1995, 303. o.) - azért késik, mert szétfeszítené az egyetemi képzés mostani kereteit. Az egyetemi képzés, oktatás tömege könnyen elfedi azt a tényt, hogy valójában mégsem tesz képessé egyházi munka ellátására. Hiszen itt nem csupán ismeretek továbbadása történik, hanem saját szavakkal, saját gondolatokkal kell tanúskodni a hit igazságáról (Vicedom, idézi: Seitz 1991, 17. o.). A beszédkészség másodsorban ugyan fonetika, logopédia, retorika, hermeneutika és kommunikáció kérdése, elsősorban azonban a megélt hité (Reuss 1995, 394. o.). A teológia egyetemi oktatása alig érinti meg a valóban személyes oldalt: önismeret, önkritika, szociális intelligencia, együttműködési készség, emberi kérdések feldolgozása, együttérzés (Asheim 1974, 394. o.). S akkor még nem szóltunk azokról a hit- és életvitelbeli gondokról, amelyekkel a hallgatók - kortársaikhoz hasonlóan - küszködnek. Nem szóltunk az életismeretről (Seitz 1991, 24. o.). S amikor elismerjük, hogy a teológiának nem lehet tárgya az egyházi és társadalmi élet teljes valósága (Seitz 1991, 25. o.), bizonyos értelemben talán a teológusképzés csődjét ismerjük el. A személyes fejlődés, a hit és a szolgálatkészség nem minősíthető osztályzattal. Az egyházi szolgálat igénye sokkal szélesebb annál, mint amire az egyetemi képzés fel tud készíteni (Kansanaho 1972, 337. o.). Egyházunk skandináv és német példák felhasználásával - ezért bevezette a gyakorlati jellegű hatodik évet, másrészt - a továbbképzés érdekében - megszervezte a lelkészakadémiát. Az egyházi élet és a hit olyan terület, amely nem fér bele maradéktalanul az egyetemi képzés kereteibe. Mégis foglalkoznom kell velük, hiszen teológusképzésünk - mint már említettem - elsősorban lelkész- és hittanárképzés.