Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

Seminarium Ecclesiae - KOZMA ZSOLT: A kolozsvári protestáns teológia

het ugyan steril teologizálást, de arról sem lehet szó, hogy lelkészi fogásokra okítsuk ki diákjainkat. A tudomány és az élet, az elmélet és a gyakorlat kettőssége abban is megmutatkozott, hogy egykori tanáraink (főleg a gyakorlati teológusok) olyan gyakorlati kézikönyveket adtak az egyház kezébe, amelyek magas tudományos szinten íródtak. A következő alapművekre gondolunk: Ravasz László: A gyülekezeti igehirdetés elmélete (1915), Imre Lajos: Ekkléziasztika (1941), Katechétika (1942), Makkai Sándor: Poimenika (1948). Ezeket a műveket akkor is magunkénak tudjuk, ha Magyarországon jelentek meg. 2. Sokkal hevenyebben jelentkezett egy belső, az egyház és a teológiai intézet közötti kettősség: természetellenes helyzet, amelynek több évtizedes múltja van (vannak tehát szégyellni való hagyományaink is). Különösen akkor keményednek meg a „felek", amikor a püspök előzőleg nem volt teológiai tanár; bár arra is van példa, hogy az egykori tanár a püspöki székből már nem értette meg a teológiát. A 20-as, 30-as évek tanárai szükségét érezték, hogy külön foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. Most csupán két alapvető tanulmányukra hivatkozom, amelyeknek már a címe is sokat mond: Tavaszy Sándor: A theologiai tudomány az egyházban (Az Út, 1928); és Imre Lajos: Mit követel az egyházi élet a theologiától, és mit ad annak (Református Szemle, 1936). Úgy vélem, a téma kibontásához az elvi alapokból kell kiindulni, elsősorban abból, hogy két valóságról van ugyan szó, ezek azonban nem egymás mellett, hanem egymásban és egymásért élnek. Létjogosultságuk pedig csak akkor van, ha mindketten az Ige meghatározottságában szolgálnak. Lehet ugyan köztük alá-fölérendeltségi viszony, de csak abban az esetben, ha az Ige alá rendelik magukat. így látták ezt egykori tanáraink is, akik tudósokhoz illő tárgyszerűséggel fogalmazták meg az egyház és a teológia viszonyulásait. Az alábbi megállapítások ugyan a teológia tudományára vonatkoznak, mivel azonban e tudomány elsődleges letéteményese az intézet, reá nézve is megőrzik érvényüket. Egyház és teológia viszonyát, egymásra utaltságát nem lehet tömörebben megfogalmazni, mint Tavaszy Sándor tette: „A theologia nem lehetséges az egyházon kívül, és az egyház nem lehet el theologia nélkül. Az egyházon kívüli theologiának nincs tárgya és anyaga, ezenkívül az ilyen theologia merőben céltalan és értelmetlen, tehát nem érdemli meg a theologia nevet."

5 Az az egyház, amely lemond a teológiáról, elveszti igei alapját, elparlagiasodik vagy elszektásodik. Igének alárendelt helyzetükből következik, hogy Isten előtti felelősséget hordoznak egymásért. Ez akkor is követelmény, ha az egyházi közigazgatás és a teológiai igazgatás között időnként személyi vagy joghatósági viták adódnak. A teológia (intézetként is) kettős felelősséget hordoz az egyházért: mint tanítói hivatal megfogalmazza az egyház tanait, s válaszol az egyháztagoktól vagy a világból érkező kérdésekre. Kritikai megbízatása szerint őrködik a tan tisztasága fölött, vigyáz az egyház egységére, védi az egyházat a külső támadások ellen.

6 Az egyház ugyancsak felelős a teológiáért: fenntartja, szolgálati területet nyújt számára, felügyeletet gyakorol fölötte. Egymás iránti feladatuk betöltésének három feltétele van: az ige iránti engedelmesség, a szeretet parancsolatának betöltése és az egyház által biztosított jogi keret. Ez