Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - SERES ISTVÁN: Protestáns prédikátorokés a Thököly-emigráció

harminc személy viszont még úton volt Belgrádból.) A kimutatás már azzal is meglepetést kelt, hogy a török és francia források adataival ellentétben nem csupán 1238 bujdosóról ad tájékoztatást, így az emigráció személyi összetételét kutató történész további 74 névvel is találkozik. Ugyanakkor jelen dolgozatunk számára is értékes adalékot találunk: a nemesség kimutatásában, rögtön Petrőczy István generális, báró Orlay Miklós és négy további előkelő bujdosó után hetedikként ott találjuk Harsányi Ferenc nevét is. Összegzésként elmondhatjuk, hogy az emigráció idejéből fennmaradt magyar és török források jól alátámasztják a Páti Miklósról szóló debreceni bejegyzés, illetve a Harsányi prédikátor elhurcolásáról lejegyzett későbbi visszaemlékezések adatait. Thököly levelei, valamint az Ahmet Refi által kiadott török forrás egyértelműsítik, hogy 1697 telén valóban két, a karcagiakkal együtt rabságba került magyar papot váltottak ki temesvári fogságukból. 1698 elején még mindketten Temesváron tartózkodtak, s egyiküket Belgrádba akarták küldeni. Ha viszont hihetünk a Páti hányattatásairól ránk maradt elbeszélésnek, akkor ő hamarosan hazakerült. Harsányi Ferencről ellenben Kenderesi Istvánné Bíró Kata - akit 1763. június 14-én, századik életévében temettek el - még a halálos ágyán is azt állította, hogy örökre odamaradt.

109 Bár az 1699 szeptemberében készült összeírás a letelepített nemesek kimutatásában nem tünteti fel Harsányi Ferenc hivatalát, véleményünk szerint csak a karcagi prédikátorról lehet szó. Ennek még az sem mond ellent, hogy a temesvári fogság idején szerzett költemény még 1698-ban megjelent nyomtatásban. A kiadás hátterében nem kell feltétlenül Harsányit keresnünk, hiszen a kéziratot valamelyik szerencsésebb helyzetbe került karcagi lakos is hazavihette, és az sem elképzelhetetlen, hogy a vers a kiszabadult rabok segítségével látott napvilágot. Csupán érdekességként jegyezzük meg, hogy mind Harsányi Ferencnek, mind Páti Miklósnak lehetősége volt arra, hogy eklézsiáik egyik-másik volt tagjával az Oszmán Birodalom területén is összetalálkozzanak. Természetesen nem a velük együtt elhurcolt szerencsétlen karcagi lakosokra gondolunk, hanem Thököly katonáira. A korábban Újfehértón szolgáló Harsányi tiszteletes például személyesen ismerhette Nyúzó Mihályt, II. Rákóczi Ferenc későbbi híres lovas ezredesét, aki jobbágyként éppen Újfehértón látta meg a napvilágot. 1687-ben még Munkács hős védői között tartózkodott, 1699 szeptemberében viszont éppen Szappanos Mihály ezereskapitány Temesváron állomásozó lovasságának az egyik tisztjeként vették nyilvántartásba az emigráns katonaság összeírásánál. 1703-ban tért haza, előbb Bercsényi Miklós generális lovasezredének kompániás főhadnagya, majd Pekry Lőrinc lovasezredének a vicekapitánya volt, 1705-től pedig önálló lovasezrede élén tevékenykedett a Tiszántúlon és Erdélyben. A szabadságharc bukása után ő is hűséget esküdött a császárnak, és ezredesként írta alá a szatmári békét. A kiváló katonát mindkét fél megbecsülte: előbb 1707-ben Rákóczi, majd 1712-ben III. Károly nemesítette meg.

110 Ugyanakkor - ha személyesen nem is, de hallomásból - mind Harsány, mind Páti ismerhette a karcagi születésű, régi katonai múltra visszatekintő Balai Mátyás kuruc főhadnagyot, aki 1686-ban még a híres Kis Balázs lovasezredében küzdött a török ellen. 1697-ben a hegyaljai felkelőkhöz csatlakozott, majd Sárospatak és Tokaj császáriak általi visszafogM,;