Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.
Klasszikusokról - GOÓR JUDIT: Vallomás és hitvallás Balassi Bálint Adj már csendességet című költeményében
Az említett „sokakat" kifejezésen kívül talán a zárlatban olvasható „áldjalak" és a „szolga" szavak juttathatják eszünkbe az egyén környezetét, világra tett hatását, sejtetnek valamiféle küldetést. Véletlenül sincs azonban szó olyan alkuról, üzletről, ahol az ember bármit is nyújthat a Mindenhatónak. Sőt még az embertársaknak sem. Ezért nem szerencsés a vers zárlatával kapcsolatban „szolgálatiról beszélni. 16 „Repülni" és élni, vétektől szabadulni és Istent imádni olyan cselekvések, amelyek Isten szabadításának következményei, a Pál apostol szerinti Lélek gyümölcsei. A „kit jól gyakorolván" fordulat nem valamiféle vallásos vagy karitatív tevékenységre céloz, hanem egyszerűen visszautal a szöveg előző részére, az Isten által megtisztított, vétek nélküli élet vágyára, a lelki felszabadulás áhított élményére. Ha Balassi érdemszerző jócselekedetnek könyvelne el bármit, amire ember képes, akkor nem egyedül Krisztus érdemére hivatkozna, s nem lenne a hit általi megigazulás költője. Az ember ebben a költeményben egyértelműen az Isten „visszhangja", a Teremtőjétől való függést belátó lény. De semmiképpen nem passzív, hiszen a Szentlélek mozgatja. Isten és ember cselekvéséről az igék és az igenevek mondanak legtöbbet. Isten az alanya a következő szóalakoknak: adj, ódd, őrizd, hadd, ébreszd, gerjeszd, váltottál meg, ereszthet, ébreszthet (utóbbi kettőnél az alany a „jóvoltod" és a „gazdagságod", az Úr metonímiái), megadod, ígérsz, nyisd fel, add meg. Cselekvő, gyakran igekötős és/vagy tárgyas igék, 17 amelyek nemcsak hatalmat, hanem gondoskodást is kifejeznek, az ember lelki késztetését - Pál apostol szavaival, a Károli-fordítás szerint „ösztökélését" - jelzik. A keretben - a könyörgésből adódóan - felszólító móddal találkozunk (adj, ódd stb.); a vívódás szakaszában hatóigék jelzik a rajtunk kívül álló lehetőséget (ébreszthet, ereszthet); a bizonyosság szakaszában a kijelentő mód (megadod, ígérsz) uralkodik. A költemény egyetlen múlt idejű, befejezett cselekvése a megváltásra vonatkozik: „fiad halálával váltottál meg". A többi ige, igenév alanya az „én". Kivétel a harmadik személyű „kín fúr" szerkezet, de ez is az ember passzivitását, kiszolgáltatottságát erősíti, mivel az egyén tárgyi szerepbe kerül. Az elme bujdosó, a lélek vár. A kételkednem és reménylenem főnévi igenév a „kell" ige alanya. Az ember mintha csak közvetetten, áttételesen létezne! Az igék jelentése bizonytalanságról, befogadási készségről árulkodik. A 4. versszakban nincs igei állítmány, hanem a való és valló igenevek rímelnek benne egymásra, ezzel is kiemelve Isten és ember értékének ellentétét. Szembetűnő párhuzam (és egyúttal ellentét) a 7. versszakban az áldott (Isten) és letört (ember) igenevek szerepeltetése. Az utolsó versszak épp azzal érzékelteti a felszabadulás ujjongását, boldogságát, hogy benne szinte robbanásszerű halmozással találkozunk, dúskálunk a cselekvő, egyes szám első személyű felszólító igékben - áldjalak, imádjalak, haljak meg - és a határozói igenevekben (repülvén, élvén, gyakorolván, nyugodván). Az Istenre váró, Isten által cselekvő ember akkor is ugyanezt az utat járja be, az Isten-ember viszonynak akkor is ugyanilyen a természete, ha egyes igékkel kapcsolatban felmerül a szövegromlás gyanúja. Akár „repül", akár „épül" a cselekvő ember, az már az Isten általi szabadulásának az okozata. Akár „szárnyát", akár „szarvát" 18 adja vissza az Úr, mindkét kifejezés tárgy szerepét betöltő metonímia, amely Isten cselekvésének, az „add" igei állítmánynak a bővítménye. Az egész vers azt mutatja, hogy Isten az aktív mozgató.
