Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.
Corpus evangelicorum - G. ETÉNYI NÓRA: Thököly Imre nemzetközi híre
nemesség élvez-e oly nagy kiváltságokat, hogy hatalma és joga van még saját királyának is felségsértés nélkül ellenszegülni." Valószínűleg a kiadhatóság érdekében kellett a Magyar Simplicissimusba illeszteni a „Berekesztés" című fejtegetést, amely még egyértelműbbé teszi, hogy a korabeli német újságokban - a katonai híreken túl - a Thököly-felkelés politikai jelentősége is érzékelhető volt. Ez a sajátos függelék a regény szórakoztató jellegétől eltérő, de közérthető formában fejtegeti a „zendülés" okait. Alapelve, hogy kártékonynak tartja a felsőbbség és az alattvalók viszályát, s elítéli a felforgató szervezkedéseket. Másrészt az indokok bemutatásával - érthetővé teszi a Thököly-felkelést: a felsőbbség mellőzi az ország törvényeit, vallásüldözésbe fog, elnézi a túl nagy bőséget és a túl nagy ínséget, s egyáltalán: „az okozott igazságtalanságokat és sérelmeket nem enyhíti". A berekesztés szerzője végül mégsem fogadja el Thökölyék érveit, s arra hivatkozik, hogy a felsőbbség az Isten képmása, a haza atyja, a törvény és a rend védelmezője, a közjavak kezelője. A közérthetőség okán természeti példákra hivatkozik: a ló engedelmes lovasának, a méhek pedig meghalnak a királynőért. Izgalmas kérdés, hogy mit érthetett meg a berekesztésből egy vájtfülű és egy beavatatlan olvasó. Annyi azonban bizonyos, hogy a szórakoztató művekben is jelen volt a propaganda, s nem csupán közvetett módon, hanem - íme - konkrét vitairatban is. Hiszen fölismerhető, hogy a berekesztés szerzője egy 1682-ben megjelent mű érveit próbálja cáfolni. Az a mű a protestáns prédikátorok 1670-1674 közti üldözését tárgyalta, s közben a vallási és rendi szabadság szoros kapcsolatát tárta föl az olvasóközönség előtt." Ajánlása pedig - a protestáns szolidaritásra építve - a választófejedelmek, birodalmi rendek, kancellárok, titkos tanácsosok, polgármesterek, tanácsosok, hivatalnokok mellett az iskolamestereket, kereskedőket, polgárokat, művészeket, parasztokat is megszólította, s külön kiemelte a városok evangélikus lakosságát. A könyv ugyancsak közölte Thököly életrajzát, politikai érveit pedig egy 1681. július 21-i levél 12 alapján ismertette. A levél szerint az evangélikusok - főként Kollonich Lipót ellenállása miatt - olyan kevés engedményt kaptak, hogy Thököly nem fogadhatta el az 168l-es soproni országgyűlésen felkínált kompromisszumot. Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György példája megmutatta, hogy a magyar rendek szabadsága és a vallásszabadság összetartozik, egy test és lélek. 13 Másrészt a ratio status szempontjából és a magyar törvényekből is következik, hogy a Thököly-pártiak nem lázadók. S a protestáns szerző szerint Thököly a hazája szabadságáért küzdve kényszerült a török oldalára. Az oszmánokkal való együttműködés normasértő lépését a császári propaganda tudatosan használta fel a kuruc mozgalom lejáratására, de nyilvánvaló, hogy a Thököly-párti művekben is kulcskérdés a török szövetség 14 és annak a „keresztény világtól való megítéltetése". Ezért - önálló külkapcsolatok híján - a közérthető, széles nyilvánosságnak szánt kiadványok nemcsak Thököly nemzetközi hírét tükrözik, hanem azt is bizonyítják, hogy a felkelők számára a nemzetközi nyilvánosság fontos külkapcsolatokat jelentett. Thököly katonai és politikai sikerei azt eredményezték, hogy politikai tényezőként volt jelen a nemzetközi nyilvánosság „színpadán". 15 Eletét általában
