Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 3-4. sz.

Seminarium Ecclesiae - REUSS ANDRÁS: A hazai evangélikus teológusképzés gondjai és távlatai

(Sipos 1998), még akkor is, ha tudj ák, hogy a lemondás, az önfegyelem a j övő világában egyre inkább szükséges lesz (Marki 2000). Valójában nagyon nehéz kialakítani egy hiteles életmód belső arányait. Lelkészképzés Az eddig elmondottakból nyilvánvaló, hogy a teológusképzés a Krisztus-hit által válik lelkészképzéssé. Döntő kérdés azonban, hogy milyen lelkész legyen a képzés célja. Az egyik meghatározás a hagyományos egyházat és gyülekezetet tartja szem előtt: „...az evangélikus egyházat hitvallásos hűséggel szolgáló, az egyházi munkát szerető, abban áldozatra kész, puritán, fegyelmezett, a felsőbbség iránt engedelmes, az egyházi rendet tiszteletben tartó és hazájukat szerető lelkészek nevelődjenek" (Pálfy 1954, 442. o.). Itt hangsúlyt kap, hogy a lelkész az egyházszervezet jól működő része legyen. Napjainkban azonban már az is fontos volna, hogy képesek legyünk az egyházon kívülieket megszólítani, s eljutni velük legalább a tisztességes párbeszéd szintjére (Reuss 1995, 393. o.). A hagyományos gyülekezet és a szekuláris környezet két különböző világ, amely azonban érintkezik egymással. A lelkésznek ezért mindkét világ nyelvén meg kell szólaltatnia az evangéliumot, csak így tud hatékonyan részt venni a társadalmi útkeresésben. Általában óvakodnia kell attól, hogy a kétféle közeget szembeállítsa, bár az természetes, hogy szolgálatának szakaszaiban az egyiket vagy a másikat közelebb érzi magához. A mai hallgatók egykor egyházunk vezetői lesznek. Részleteiben aligha látható, hogy 2030 táján mit is kell majd tudniuk. Valljuk azonban, hogy az eljövendő kor új embere a legfőbb ponton azonos marad a régivel, s mindenkor szüksége lesz a helyzetfelismerés, a változtatni tudás, valamint a megőrzés készségére. Az egyházról szólván annyi bizonyos, hogy az örök igének 2030 táján is a kortársak nyelvén kell majd megszólalnia. A régi szövegek ismétlése nem válasz a mának (Seitz 1991, 15. o.). Ezért szükség lesz majd olyan lelkészekre, akik Krisztust követve végrehajtják azt a változtatást, megtalálják azt a kifejezésmódot, amelyet az evangélium akkori hirdetése igényel. Lelkészképzésünk elsősorban a múlt tapasztalatait továbbítja, nem is tehet másként. Szükséges azonban, hogy a lelkésznek legyen áttekintése a jelen égető kérdéseiről, ismerje korunk emberét, s képes legyen őt szembesíteni Krisztus evangéliumával. Tudomásul kell vennünk: ez a cél nem érhető el a képzésben, sokkal inkább az önképzés, a továbbképzés állandó feladata. Néhányan úgy vélik, hogy a lelkészképzés egyfajta gyakorlati képzésnek felel meg. Vitathatatlan, hogy vannak inkább elméleti és vannak inkább gyakorlati beállítottságú emberek, elmélet és gyakorlat szétválasztása mégis lehetetlen. Vulgárplatonizmus, ha a teológiában az elméletet és a gyakorlatot, a tudást és a megvalósítást, az indicativust és az imperativust elkülönítik egymástól (Schwarzwäller 1990, 33. o.). Ez hamis beállítás. Az elméleti képzésnek rá kell mutatnia a gyakorlati következményekre, a gyakorlati képzésnek pedig rá kell mutatnia arra az alapra, amelyen a lelkész biztosan megállhat és tájékozódhat.