Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.
Corpus evangelicorum - BERECZ ÁGNES: A janzenizmus és a protestáns magyar lelkészértelmiség a 18. században
heim (1694-1755), a filozófia és a teológia göttingeni professzora ismert és népszerű szerző volt a 18. század második felében; művei magyarországi könyvtárakban nagy számban fordulnak elő, és a hazai protestáns iskolákban is tankönyvként használták. Mosheim szigorúan történeti alapon tárgyalja az egyháztörténetet, 13 bár természetesen bővebb terjedelmet szentel a protestáns egyházak történetének. Felsorolja a janzenizmus mozgalmára vonatkozó valamennyi fontos tényt az Augustinus kiadásától kezdve a Saint-Médard temető körüli „csodák"-ig. Jelentős megújulási törekvést lát az irányzatban, észrevehető sajnálattal szól az erőszakos feloszlatási törekvésekről, a kiátkozó pápai bullákról. A janzenizmust európai jelenségként tárgyalja, tehát számba veszi a spanyol, a németalföldi és az itáliai szálakat. A mozgalom történetét nem tekinti lezártnak; említést tesz az elszakadt holland janzenistákról is. Mosheim szimpátiája újabb adalék arra, hogy protestáns közegben meglepően kedvező visszhangja volt a janzenizmusnak. Hatvani István kéziratos bejegyzése a janzenizmus tételeiről A Ráday Könyvtár 1-16758V raktári jelzetű kötete - a heidelbergi káté 1671-es, leideni kiadása 14 - több fontos possessorbejegyzést és kéziratos kiegészítést tartalmaz, köztük Hatvani István debreceni professzornak a janzenizmusra vonatkozó feljegyzéseit. A könyv első possessorbejegyzése Szombathi M. Andrástól származik 15 ; személyéről közelebbi adat nem ismeretes. Feltételezhető, hogy neve Rimaszombatra utal, a mű jellegéből következik, hogy református teológus vagy lelkész lehetett; bejegyzése a 18. század elejére datálható. A következő possessor Hatvani Gergely 16 , Hatvani István apja. Életútja a magasabb műveltségre vágyó, vagyontalansága miatt megalkuvásokra szoruló kisnemesi pálya példája: Hont vármegye jurátusa volt, eredetileg könyvkötőmesteri képzettséggel is rendelkezett - szakmáját Kolozsvárott, Kassán és végül Rimaszombaton is gyakorolta. Bizonyosra vehető, hogy a mesterséget nem csupán jövedelemszerzési célokból választotta: könyvszerető, olvasó embernek kellett lennie, ha 1721-ben - már nem fiatal emberként - a Cocceius-féle Káté megszerzésére törekedett. Fia, Hatvani István fiatalkora nem más, mint szívós küzdelem a tanulás lehetőségéért; egy jó tanárért vagy iskoláért hajlandó volt várost cserélni; praeceptorságot csak azért vállalt, hogy maga is tógás diák lehessen. Végre 1738-ban felvételt nyert a debreceni kollégiumba; tanulmányait azonban nem kezdhette meg, hely hiányában várakoznia kellett. (A várakozási időből a tervezett egy év helyett három lett, ugyanis az 1739-es debreceni pestis egészen 1741-ig veszélyeztette Kelet- és Észak-Magyarországot.) A hosszúra nyúlt várakozás Hatvani Istvánt elkeserítette; nevelői állása mellett szigorú önképzéssel igyekezett elmélyíteni tudását. Apja könyve 1740-ben került hozzá: „Jam filii Stephani Hathvani d.e. Losoncini Anno 1740 mpp" - tanúskodik bejegyzése. A hátsó szennylapra a következő feljegyzést írta:
