Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.
Corpus evangelicorum - PINTÉR GÁBOR: Status causae Vadosfalvensis
végül kegyelemért folyamodhattak az uralkodóhoz. Ebben a szakaszban az ügykezelés tisztán írásbeli volt: a fellebbviteli fórum csupán a felterjesztett iratokra támaszkodva bírálta el az ügyet. Nem volt szerepük az ügyvédeknek sem, mert újabb replikákra nem volt lehetőség. Nem nemesek a büntetőítélet ellen nem élhettek fellebbezéssel. A fellebbezés még 1791 után is csak súlyos büntetések esetén volt számukra lehetséges. 177 Mivel a vallásügyek közvetlenül az uralkodóhoz tartoztak, a vármegyének lényegében csak a vizsgálati szakaszban volt szerepe. Ha egy ilyen ügyben a király ítélethozatallal is megbízta a vármegyét, az csak javaslat jellegű volt, hiszen a végleges, jogerős döntésre fel kellett terjeszteni. A királyi ítélet ellen ugyanakkor nem volt fellebbezési lehetőség. A vadosfai verekedés ügyében a magistratualis inquisitiók 1751. szeptember 5-én kezdődtek meg 178 . Ebben az évben még kétszer voltak kihallgatások, szeptember 23-án 179 és október 30-án 180 . Az akkori kihallgatási gyakorlat szerint a jegyzőkönyv elején mindig felsorolták a kérdéseket, amelyeket az összes tanúnak feltettek. A kérdések általában hosszúak, gyakran eldöntendő formában fogalmazták meg, aszerint, hogy milyen feleletre számíthattak; sőt néha szinte a tényállást idézik 181 . Ezzel nem a tanúkat akarták befolyásolni, ez a kérdésfeltevési módszer a római jog óta elfogadott gyakorlat volt. A tanúk, ha tudtak az adott kérdésre válaszolni, akkor hosszasan és részletesen mesélték el élményeiket. Payr Sándor nem a 18. századi joggyakorlat és eljárásrend alapján értelmezte az eseményeket, ezért nem helytállóak megjegyzései, amelyekkel szinte szándékos torzítással vagy éppen hamisítással vádolta meg a hatóságot 182 . Október 5-én a szokott helyen, Nemeskéren tartották Sopron vármegye közgyűlését. Szöllősy Ádám beszámolt a vadosfai eseményekről és a nyomozás állásáról és erről jelentést küldtek a Helytartótanácsnak is. 169 evangélikus személyt sorolnak fel, akiket fel tudtak kutatni a „zenebonában" fegyveresen részt vevők közül 183 . A válasz november 4-én kelt Pozsonyban: Mária Terézia úgy határozott, hogy a vármegye a rendbontókkal szemben saját útján járjon el, hozzon ítéletet, de azt végrehajtás előtt a Helytartótanácshoz terjesszék fel, mivel az uralkodónak vannak fenntartva a vallásügyek 184 . Radó László, akit a tanúvallomások az evangélikusok egyik fő szervezőjének mutattak 185 , nagyfokú együttműködésről tett tanúságot. Október 8-án két levelet is küldött Szöllősynek a szökevények ügyében. Szavaiból az vehető ki, hogy teljesen tisztában volt a történtekkel s félt a következményektől: „... hitemmel, lölkömmel játszodozom, jobb szeretem, hogy ők szenvedjenek, sem az én lölköm vesszen el őérettek ... " 18e „csak reám ne legyen útja, mert szegin ember vagyok és szalma házban lakom, attul filek, mástul nem egyibtűl nem filek, sőt azt akarnám, ma esninek kézben, jobban lenne hitelem az édes uraim előtt ..." 187 Késő ősszel a vármegyén keresztül kérvénnyel fordultak Mária Teréziához a vizsgálati fogságban lévő evangélikusok hozzátartozói 188 . Kérték, hogy a királynő - tekintettel a hideg őszi időre is - tegye lehetővé a szabadlábon való védekezést. Felidézték, hogy augusztus 15-én Pozsonyban adták át az uralkodóhoz intézett tiltakozásukat a kápolnaépítés ellen. Az ügy kiváltói véleményük szerint a katolikus plébánosok, akik több ezer hívükkel el akarták foglalni a vadosfaiak artikuláris templomát. A lutheránusok
