Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.

Figyelő - CSIRKÉS FERENC: Egy tenger két partján: Anatóliából és a Krímből (Kajguszuz Abdál: Bolondok könyve)

semmit. Ha a Koránt elejétől a végéig felolvasnád és elmagyaráznád neki, akkor sem értene meg semmit, csak a fekete tintát látná" - mondja Kajguszuz. Isten megismerése tehát nem az elme, hanem a szív, a lelki belátás segítségével történik. Meg kell szabadulni a társadalmi kötelékektől, a vágyaktól, a fizikai korlátoktól, hiszen mindezek csupán fátylak, amelyek valódi énünket, az Istent, eltakarják. „Az elme csupán a külső építményt ismeri, a belső tudásról sosem hallott. Ha ezerszer hall is róla, a szívéhez semmi sem jut el. Kivéve akkor, ha a megvilágosodottak, a szív népe mellé szegődik, hogy e tudást megismervén az addig nem látott és nem hallott lépcsőfokokat megértse." Az ember azonban önmagában képtelen végigjárni a belső megismerés hosszú útját. Szüksége van egy mesterre, egy lelki vezetőre. „Többet ér a bölcsek és a megvilágosodottak társaságában egy mámoros óra, mint ezer év önfejű vallásgyakorlat és aszkézis." Kajguszuz - más szúfikhoz hasonlóan - kikel az olyan aszkéták ellen, akik csupán a fizikai hívságokról mondanak le. Viselkedésük hiúság és képmutatás; aszkézisük felszínes, mert csak a külső dolgokra irányul. Kajguszuz a „madarak nyelvén" szól, azaz szavai - köznapi értelmükön túl - egy racionálisan fel nem fogható jelentésre utalnak: olyan jelentésre, amely ugyan elmagyarázhatatlan, de megélhető. Az igazi megértés helye ugyanis a szív. „Világos és érthető szavakat szólok, ha eddig nem értetted volna meg, most majd megérted. Azonban rejtett értelmük a szívbe van felírva, szavakkal el nem mondható. Aki utat talál a szívbe, az előtt megnyílik a rejtett értelem, s azok közé kerül, akik ismerik az igazságot. Hatalma akkor az egész világot átfogja, a Kaf hegyétől a Kaf hegyéig. Bárhol legyen is, Isten vele van. A lényeg a szív." Belső, lelki útja során a misztikus önmagát, saját önző lényét próbálja meg felszámolni. A szúfik „...haláluk előtt meghalnak. Az én-nélküliség borát isszák, s mielőtt meghalnának, rendezik számlájukat. Belül szeretettek, kívül szeretők. [...] Amikor isznak, nincs ajak és nincs kupa sem." Az önismeret valójában nem más, mint az én, az ego megszüntetése: „Az ember azért jön a világra, hogy megismervén önmagát megtalálja Istent." A második rész, a Kitáb-i migláte egy álombeli, misztikus utazásról szól. Egy dervis a pusztaságban vándorol. Később a Sátántól megtudja, hogy ez a hely a Szerencsétlenség Pusztája. Szenved a magánytól. Tudja ugyan, hogy ő maga az isteni lényeg, tudását azonban szenvedésként éli meg, mert Istent önmagán kívül keresi. Végre aztán „megértette, hogy nincs puszta, és nincs út sem", vagyis a fizikai világ csupán káprázat. Találkozik a Sátánnal, aki öreg dervis képében mutatkozik; majd útját folytatva megpillant egy hatalmas ötágú fát, alatta szentek, köztük Mohamed. Az öt ág az iszlám öt oszlopa (hitvallás, ima, böjt, alamizsna, zarándoklat), vagyis az öt vallási kötelesség. A puszta pedig - Mohamed szerint - a „két íjhossz": az a távolság, amely annak idején, égi utazása végén a prófétát még mindig elválasztotta Istentől. Hiszen aki csupán a vallási kötelességek teljesítésével, a külső világban keresi őt, sohasem érheti el. Költői szépségű látomások következnek: „A dervis mind a négy világtáj felé szétnézett, s látta, hogy égen-földön minden teremtmény testében titok rejtőzik, s minden dolog hangot ad. Saját testéből kilépett, hallgatta a zenét, s így beszélt önmagához: »Mindig is ezen a Földön s ezen a planétán éltem, de most ez az ég és ez a Föld bennem látszik. Bárhova nézzek is, saját szépségemet szemlelem.«" József története szin-