Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.

Klasszikusokról - RAKOVSZKY ISTVÁN: Hommage és imitáció

Alszik az ősz bajnok, piheg, mint a gyermek, álmának habjai zengőn feleselnek és palota épül a tiszta beszédből, ráfészkel a napfény, tornya égig ér föl... 2. Dőlve éji menny falára messze villog Rezi vára, szikla-csontváz koponyája: cenk Ser bolgár ottan mulat, fáklyák tüze ver rőt lyukat a fekete éjszakába. Padka végén az egérke álmos, félig szuny, de mégse, tej-képébe fut a vére: mennyi tudja, egy se mondja: szakáilak és kelyhek sorja, üszköt vet a fáklya széle. Kapu alja mintha forrna: társzekerek, húzva, tolva, döngnek, szinte a pokolba... „Pedig, pedig, cenk Ser bolgár! óvna tőled a szent oltár, hogyha emberséged volna!" „Itt vagyok én... új leventéd... nem vonlak már, gyere önként, elfeledjük, ami történt..." Deszka reccsen, rogy a korlát, mint ha fészek ejt fiókát, lenn a vár-árok vet örvényt. Suttogás száll hajnaltájra: „E vígságnak nagy az ára..." Mind, akár ha lába fájna, cenk Ser bolgár maga ropja, forgószélben szénaboglya, beledermed Rezi vára.