Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.

Thesaurus ecclesiae - KAMP SALAMON: Der gebundene Stil. Johannes Brahms orgonazenéje

Schumann és Brahms fúgakompozícióinak azonban van egy közös sajátsága, ez pedig a fúgatémával szembeállított ellenmotívum (Gegenmotiv). Míg azonban Schumann a fúgáit végigkísérő ellenmotívumot főleg a kontraszubjektumok hiánya miatt alkalmazza, addig Brahms, mindenekelőtt orgonafúgáiban, a kontraszubjektumokat is megtartja, de az ellenmotívum adta lehetőségeket is kihasználja. Ezáltal fokozza zenéjében a konstrukciós elemek által megvalósított belső kohéziót. Mint láttuk, az a-moll és a g-moll prelúdium és fúga barokk mintákat követ. Az amoll prelúdium és fúgán belül a fúga toccata-fúga típusú, míg a prelúdiumban nemcsak a fúgatémát előlegezi Brahms, hanem a fúga kontrapunktikus anyaga is megjelenik. Ezzel szemben a fúga codájában a prelúdium témafeje és szextolás alapmozgása tér vissza. A g-moll prelúdium és fúga prelúdiuma a kora barokk orgona-toccata formai felépítését követi; virtuóz passzázsok és homofon akkordszakaszok váltakoznak benne. Formai szempontból azonban - ellentétben az a-moll prelúdium és fúgával - a mű két része között nincs belső összefüggés. Az a-moll fúga témájának utótagja a Das Wohltemperierte Klavier II. kötetének emoll fúgájára (BWV 879) utal, a g-moll prelúdium és fúga fúgatémájának ritmikus karakterében pedig a BWV 574. c-moll Bach-fúgát fedezhetjük fel mint előképet. Fuga ä 3 ÍJ mi -TO mm 1 p]J7]|J?3j faiak r cár <zir BWV 879 fúga 10