Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Figyelő - KORENCSY OTTÓ: Fordítástudomány és műfordítás (A hűség énekei. Két német kisepikai mű...)

Jelen esetben, mivel kötött formájú művekró'l van szó, egy kritérium már adott; éspedig az, átviszi-e a fordító a forrásnyelvi szöveg kötöttségét a célnyelvi szövegbe is. Válaszunk igen, ami ismét szükségessé teszi egy elméleti kérdés rövid bemutatását. Katharina Reiss, aki a szövegeket transzlatológiai szempontból Karl Bühler 1934es organon-modelljéből kiindulva kísérli meg tipologizálni, a fordítás szempontjából négy alaptípust különböztet meg, melyek közül a mi vizsgálatunk szempontjából kettő lényeges: a tartalomközpontú (inhaltsbetonter Text) és a formaközpontú (formbetonter Text) szöveg. Ezen elmélet szerint a műfordító elsődleges feladata nem a tartalom, hanem a forma célnyelvi megalkotása. Nem célunk ennek az állításnak az igazságtartalmát megkérdőjelezni, ám irodalmi alkotások, például a két vizsgálandó mű esetében felmerülhet a kérdés, miért lenne másodlagos a tartalom a forma mögött. Mint látni fogjuk, lehetséges a tartalom magyarra történő átültetése kötött forma esetében is. A forrásnyelvi szöveg azonos célnyelvi hatása nem feltétlenül jelenti a tartalmi mondanivalóról történő lemondást. Ezennel el is érkeztünk a fordítás alapvető kérdéséhez, az ekvivalencia, a forrásnyelvi és a célnyelvi szöveg egyenértékűségének lehetőségéhez, melyet egy rövid példa segítségével szeretnénk bemutatni. Ha egy magyar növénytani szakkönyv fordításához a „fikusz" német megfelelőjét keressük, a legegyszerűbb módszer a növény latin nevén keresztül eljutni a német szóig. Ebben az esetben denotativ ekvivalenciáról beszélünk, a magyar és a német szó mögött ugyanaz a növény rejlik. Ha azonban egy irodalmi műben egy átlagos magyar szoba leírásánál fordul elő a fikusz, a fordító nem sokra megy a botanikai pontossággal, hiszen a frizsiderszocializmus eme tolerált exotikuma sem a kelet- sem a nyugatnémet lakásokra nem voltjellemző. Tehát hiába alkalmazzuk a denotatívan ekvivalens német megfelelőt, a német olvasóban semmilyen hatást nem érünk el. Ha azonban a fikuszból a fordításban „Gummibaum" lesz (ami nem fikusz), rögtön elérjük a német nyelvű olvasóban az egyenértékű hatást, amit ez esetben konnotatív ekvivalenciának nevezünk. Az ekvivalencia létrehozásának megítélése különböző szinteken; szövegtípustól függően a szavak, szókapcsolatok, mondatok, avagy teljes szövegek szintjén lényeges mértékben befolyásolja a fordításról kialakult ítéletet. Ám azt sem szabad elfelejtenünk, hogy máshogy látja az átültetett művet az olvasó, aki az eredetit nem feltétlenül ismeri, a fordító, aki a legalaposabban ismeri a forrásnyelvi szöveget és megint másként a kutató, aki többé-kevésbé semleges megfigyelőként a folyamatot kísérli meg leírni. Fordíthatóság és fordíthatatlanság német-magyar viszonylatban A nyelvek egymás közötti fordíthatósága számos tényezőtől függ: a nyelvek tipológiájától, genealógiájától, horizontális és vertikális rétegződésétől, kulturális távolságától, a szövegek jellegétől, hogy csupán néhány tényezőt említsünk. Feltétlenül meg kell azonban említenünk, hogy kultúrnyelvek esetében (melyek alatt írásbeliséggel rendelkező nyelveket értünk) a nyelvtani szerkezetek különbözősége általában kisebb akadályt jelent a fordítónak, mint a kulturális különbségek áthidalása. A német és a