Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Klasszikusokról - HÁRS ERNŐ: A reformáció lovagja

Egy ács végezte itt feladatát, derekasan megmunkálva áfát. Buzgalma fáradságot nem kiméit, homlokáról csorgott a veritek. A mester jött, hogy véget ért a nap, egy göndör szakállú jóságos agg, s megérintette a szorgos legény vállát intőn: „Pihenj már, te szegény!" A hely kiürült, s elhagyva tanyám, a gerendára ültem ezután. Megszemlélve a lehántott fenyőt, napi munkám állott szemem előtt... A földet néztem, eszmék rabjaként, s egy hulló levél a vállamhoz ért. A lágy érintés megborzongatott, úgy éreztem, a mester ujja volt. Elég volt - intett. A nap messze jár, térj meg, szolgám, az Úr békéje vár! Démonok Az utolsó előtti fejezetben a versfüzér átformálódik. Itt többé már nem események leírásáról, hanem egy életre-halálra szóló önigazoló küzdelemről van szó. Arról, hogy megérte-e az elért eredmény az érte vívott, emberfeletti, önpusztító harcot. A kulcsvers a Vihar és nád című, amelynek számvetéséhez, mint arra az előzményekben már utalás történt, maga a szerző is csatlakozik. A nagy kérdésre Viszállyá a békét mért torzítod? Mért zúzod össze a hajdani kort? adott magabiztos válasz mindkettejük utóéletére nézve alapvető jelentőségű.