Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Klasszikusokról - HÁRS ERNŐ: A reformáció lovagja

0, emberiség, gyötrött Sisyphus, szikládtól soha meg nem szabadulsz! Megcsalt a kurta előküzdelem, most látom csak igaz ellenfelem. Most indul a legbőszebb harc, midőn felemésztettem már földi időm. Különösen hangzó szó „Loyola" minden tagján vércseppek bíbora. Név, mely az igazsággal csúfot űz, nyög, mint a kínpad, lobog, mint a tűz. A világ nyitva lesz e szörny előtt. Mért nem döftem le ima közben őt? Pfuj, Hutten! Még orgyilkossá avat a kínzó láz! Hálisten, kél a nap. Mégis! Bár tán csak éji lárva volt, meg kellett volna ölnöm a spanyolt! Emberek A fejezet az ufenaui hétköznapokat örökíti meg. Hutten csónakba ül és átevez egy tóparti faluba, ahol a lakosság az akkor éppen divatos képrombolással van elfoglalva. Fáj a szíve az oktalanul megsemmisített egyházi értékek láttán, de világnézeti okokból nem engedheti meg magának, hogy a közhangulatnak ellenszegüljön. Sőt még azt a lőrét is dicsérő szavakkal kell illetnie, amellyel a falubeliek a jól végzett munka örömére tartott áldomáson megkínálják. A kis szigeten rajta kívül csak egy-két ember él, s viszonya hozzájuk a legkevésbé sem egyforma. A sáfárt, a volt klastromszolgát képmutató magatartásáért szívből utálja. A sáfár fia, a kis Ruodi viszont hűséges barátja lesz, akivel szívesen osztja meg magányos óráit. Valódi szellemi társa ugyanakkor csak egy van, az orvos-pap, akinek a pihenésre és ápolásra szoruló beteget a gondjaira bízták. O az, aki egy esti beszélgetés során mint veszedelmes titkot közli Huttennal, hogy egy Thornban élő kanonok, név szerint Kopernikusz szerint a Föld kering a Nap körül, és nem fordítva, mint eddig állította a tudomány. S ugyancsak ő lesz, aki Paracelsushoz fűződő kapcsolata révén megszervezi, hogy a nagy természetgyógyász a szigetre látogasson.