Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Klasszikusokról - HÁRS ERNŐ: A reformáció lovagja

barátok üldözőbe fogásával juttassa kifejezésre. A duhajkodásnak azonban tragikus lett a kicsengése. Elzengtél, te kegyetlen, szédítő ifjúi ünnep! Zord lett az idő! Míg játszottuk az őrült maszkabált, dicsérték tréfánk borsát és savát, de mikor kimondtuk az igazat, vadászokból lettünk űzőt vadak. Kiátkozott, hónát vesztette nép, gond s baj közt esszük mások kenyerét. Egészségesen s vénen, megrakott asztalnál ülnek a hajszolt papok. S kit vérig martunk, valahány barát vígan üríti most is poharát. S ha almahámozáskor egyikük sebet kap, s bőrén egy csepp vér kiüt, felnyög: „Testvérek, nézzetek ide! Vértanúságot szenvedünk, ime!" Ulrich von Hutten ezután szinte szóról szóra átéli ugyanazokat az élményeket, melyek Luther reformátori fellépésének megérlelődésében is meghatározó szerepet játszottak. A fejezetben szó esik egy bűnbocsátó cédulákat árusító bódé lerombolásáról, s az ifjú humanista római tanulmányútjában nem nehéz ráismernünk a híres lutheri utazás világi tükörképére. A latinjának továbbcsiszolása és a szónoklás antik művészetének elsajátítása céljából Rómába látogató lovag ugyanolyan megdöbbenéssel és elkeseredéssel tapasztalja az egyház mérhetetlen elvilágiasodását, mint a szerzetes. Egy némbert láttam, ki vett és adott, s „Egyetemes Egyház" nevet kapott. Péter temploma gúnyra késztetett, Simon pénzünkből építtette ezt!