Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Klasszikusokról - HÁRS ERNŐ: A reformáció lovagja

HARS ERNŐ A reformáció lovagja Hárs Ernő Meyer-fordításáról a Figyelőben olvashatunk. Fölkértem azonban a költőt, hogy mutassa be a Hutten végnapjait - ezt a nagyszabású, de Magyaror­szágon igen kevéssé ismert művet - olvasóinknak. - A szerk. A reformáció olyan döntő fontosságú esemény volt az európai történelem­ben, hogy a vezéregyéniségek életén és működésén kívül a másodrendű szereplőké is rendkívül figyelemreméltó. Az utóbbiak közé tartozik a frank nemesi családból származó Ulrich von Hutten (1488-1523), akit - mint Miksa császár által megkoszorúzott költőt - a német irodalomtörténet­írás is korának jeles alkotói közt tart számon. A rövid, de viharos életű lovag hét kötetből álló irodalmi hagyatéka költeményeket, párbeszédeket és gúnyiratokat tartalmaz. Ez utóbbiak ké­pezik az írásos művek legnagyobb részét. Vitriolos stílusukkal, kímélet­len, leleplező megállapításaikkal egy időben hallatlan népszerűséget sze­reztek Huttennek, akinek pamfletírói hírneve sokáig költői tevékenységét is homályba borította. Pedig a harcos hitvitázó lírai alkotásai is megbe­csülendő értékeket tartalmaznak, s egyikük, a Hutten-dal a nép ajkára is került. Gúnyiratai három nagy csoportra oszthatók: Rendkívül éles támadásokat intézett Ulrich württembergi herceg el­len, aki egy szerelmi ügyből kifolyólag alattomosan megölette János nevű unokatestvérét. A családi jellegű csatározásoknál fontosabbak voltak és óriási vissz­hangot váltottak ki annak a harcnak a termékei, melyet Crutus Rubea­nus (Reuchlin) társaságában a kölni dominikánusok ellenében vívott. A latin nyelven írott Epistolae obscurorum virorum (Sötét emberek levelei) című pamflet egyenesen megsemmisítő csapást mért az egyébként is már kihunyóban léső szkolasztikára. A gúnyiratok harmadik típusa már közvetlenül a pápát vette célba. A legjelentősebb volt közülük a Trinitas romána (Római Szentháromság), mely eddig soha nem tapasztalt éles hangon kelt ki a német nemzetnek a Római Kúria általi elnyomatása ellen. Ilyen harcos közszereplés után magától értetődő volt, hogy Hutten

Next

/
Thumbnails
Contents