Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Thesaurus Ecclesiae - H. HUBERT GABRIELLA: Istenes énekek ima-énekeskönyvekből

H. HUBERT GABRIELLA Istenes énekek ima-énekeskönyvekből A protestáns hívők mindennapjait átszövő anyanyelvű éneklés fokozatosan alakult ki a 16-17. században. Énekeltek egyházi alkalmakon: istentiszteleten, lelkészszenteléskor, superintendens-választáskor, zsinaton, nyilvános hitvitán, templomszenteléskor, temetéskor. A gályarab prédikátorok a zsoltárokat - köztük az Erős várunkat - énekelték fogságukban. Ugyancsak Luther híres zsoltára szólalt meg a kassai országgyűlésen, 1606-ban, a Bocskai házában tartott istentiszteleten.

1 A protestáns iskolákban a tanulók szertartási és humanista metrikus énekek mellett tanulták a gyülekezeti énekeket is. Prédikátoraink szorgalmazták, hogy a hívek otthon is énekeljenek: reggel és este, étkezések előtt és után stb., tehát minden lehetséges alkalommal. Huszár Gál énekeskönyv-előszavai tanúsítják, hogy az emberek még az egyház által tilalmazott helyeken is fújták a gyülekezeti éneket: „Annak felette pedig az isteni dicséretekkel sem élne természete ellen [ti. az emberi nemzet] a korcsomákon és egyéb zabáló helyeken, hanem igaz isteni félelemben tisztelné hálaadással és könyörgéssel az ő teremtő és megváltó Istenét."

2 A régi keresztyének „az isteni dicséreteket korcsomán avagy egyéb zabáló gaz helyeken nem éneklették, hanem csak ott, ahol az emberek épültének és őmagoknak vigasztalást vöttenek az isteni dicséretekből... Nem illik tahát minden gaz korcsomán, virágénekek között és a részeg disznók előtt az Istennek szent dicséretit énekleni. Nagy és rettenetes az Úrnak neve, nem kell azt akárhol is csak hiába elhányni."

3 A gyülekezeti ének igazi népének jellegére mutat, hogy még a csatákban is megszólalt. Két érdekes és jellemző példát idézhetünk ennek bizonyítékául. Homonnai Drugeth Bálint

4 kéziratos naplójában így ír: „Mikor egész hadastól az én zászlóim alatt énekelnénk az Úrnak ilyen kedves énekemet: Erős várunk nekünk az Isten etc. Ezek a bégek izenék, hogy elhitték ők azt, hogy Istennek eszébe jutottunk azért az nagy felszóval való éneklésért, de ezt is remélik, hogy jót mondunk. De az hajdú azt mondja, hogy mind ellehetünk, úgy mond, efféle virágének nélkül. Kétség nélkül ez nem olvasta az Szent Zsoltárt, mert ő hajdú szegény."

5 Zrínyi Miklós 1659-es országgyűlési hozzászólásában kiemeli: „...ha az evangélikusokkal vagyok, azoknak imádsága és sok éneklési között valamikor harcra megyek, soha nyereség nélkül meg nem térek."

6