Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - MÁNYOKI JÁNOS: A négy álom

jé*"***. I c? gondolat uándorútján De a harmadik és a negyedik álom mindinkább arra tanít, hogy csak módjával higygyek a véletlenben. S ha valaki nagyon szívembe akarta vésni a barlangmítoszt - az emberi lét eme kulcstörténetét - alig találhatott jobb megoldást, mint amit elmeséltem. A harmadik álom (1998. április) Nagyszüleim hálószobájában vagyok Kajáron. Talán az ágy szélén ülök. Fölöttem a falon Mária-kép. Kilenc éve meghalt ismerősöm - puritán protestáns - lép a szobába. Rám néz és megszólal: Valójában Tutanhamun fáraó volt az első keresztyén. Abban nincs semmi különös, hogy a gyerekkori emlék visszatér: a magyar falusi világ. Az már némileg meglepő, hogy valaki, aki egész életében iszonyodott a misztikus ködöktől, holta után ilyen érthetetlen kijelentéssel hozakodik elő. Legfontosabb azonban maga Egyiptom: az élmény, amely betör az álomba, s amely végigkíséri az életem. Éppen negyven esztendeje annak, hogy 1964 őszén a kispéci iskolában először hallottam meg az „Egyiptom" és a „fáraó" szót. A hittanórán Mózes történetét hallgattuk. Másodikban nem jártam hittanra, s bár anyám a gyülekezeti énekekre szorgalmasan tanítgatott, a pátriárkák története - akkor - ismeretlen maradt számomra. így történt, hogy először Mózessel kapcsolatban hallottam a Nílus menti ország és a Nílus menti uralkodó nevét. A hatás abban a pillanatban jelentkezett valami kellemes izgalom formájában. Egyrészt kellemes volt az izgalom, másrészt azonban valami kielégületlenség, valami sóvárgás volt benne, mert minél többet szerettem volna megtudni az ősi világról. Anyám annyit jegyzett meg, hogy szerinte Görögország műveltebb volt. Ezt úgy vettem, mint kisebb tőrdöfést: nem bírtam belenyugodni. Kölcsönkértem az elérhető - ötödéves, első szakközepes - történelemkönyveket, s még 64-ben, esetleg 65-ben kiolvastam Prus regényét is, A fáraót. (Ami pedig nem nyolc-kilenc éves gyermeknek íródott.) 66. szeptember 27-én - ötödikes voltam - az egyiptomi műveltség tárgyában feleltem. Mindenki elképedt, mert nemcsak hogy szó szerint tudtam a fejezetet - anélkül, hogy bifláztam volna -, hanem további adalékokat is fűztem hozzá. Általában hiú kutyák vagyunk, de ízléstelenség lenne félig-meddig öncélú gyermektörténettel traktálni bárkit is. Ezt a néhány emléket csupán azért vetettem papírra, hogy az élmény erejét, hangulatát valamennyire érzékeltessem... 1964 őszén szinte látványosan elkezdődött valami, ami azóta sem ért véget. Történeti érdeklődésem változhatott, új és új színeket és helyszíneket ölelhetett magába, de a Nílus menti ország lényegében megőrizte különös ízét. Elsősorban egy művészeti szempontú érdeklődésről, jobban mondva gyönyörködésről, szemlélődésről van szó, amelyhez érintőlegesen csapódott némi történelmi, vallástörténeti tudás. Magát az élményt nehéz volna - most nem is szükséges - boncolgatni.