Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Seminarium Ecclesiae - VAJDA TAMÁS: Katolikus hitoktatói tapasztalataim

mélyebb összefüggéseinek és módszertani korlátainak felismerésére. Legtöbbször leragadnak a képletek megtanulásánál, de nem tudnak egységes világképet kialakítani. Gondolkodásukban a „modern" világkép okkult babonákkal keveredik. Ez a helyzet komoly kihívás minden hittanár számára. Egy merész kísérlet Több diák esetében is komoly igényt érzékeltem arra, hogy a hagyományos tanórai kereteknél kötetlenebb, a szokásos formáktól eltérő hittanórán vehessenek részt. Elképzeléseik leginkább a napjainkban újjászerveződő katekumenátus vagy az ifjúsági csoportok programjaihoz hasonlítottak. Megnyerésük és az órákon való „megmozgatásuk" érdekében évente 3-4 film megtekintését építettem be a tanmenetbe (elsősorban olyan időpontokban, amikor a diákok egyéb elfoglaltságuk miatt a hittanórákon már kevésbé tudnak teljesíteni, például a szalagavató időszaka, az őszi szünetet, illetve a félévi osztályozó értekezletet közvetlenül megelőző órák). Olyan, a közelmúltban készült, tartalmas, többnyire amerikai filmeket (Velem vagy nélküled; A kölyök; Férfibecsület; Édesek és mostohák; Nevem Sam; Végszükség) választottam ki, amelyekben ismert és a fiatalok körében kedvelt színészek játszanak. Ezért a filmeket szívesen megnézték a diákok, s könnyen azonosultak a komoly erkölcsi kérdésekkel (házassági krízis; a haszonelvűség romboló hatása; kitartás a hivatásban; halálosan beteg feleség viszonya elvált férjéhez és gyermekei mostohájához; a szeretetre való képesség értelmi fogyatékosként; szülői önfeláldozás) szembesülő színészekkel. Minden film megtekintését alapos, 1-2 órás megbeszélés követte, amelyeket én csak kérdéseimmel irányítottam, s a válaszokat a film és a keresztény tanítás alapján maguk a diákok fogalmazták meg. Szembetűnő volt, hogy a filmben kimondott vagy bemutatott, a keresztény tanítással egyező álláspontot könnyebben fogadták el, mint a tankönyvi mondatokat. Máskor jó kritikai érzékkel ismerték fel s leplezték le a filmben bemutatott önpusztító igazságtalanságokat és zsákutcákat. Ugyanarról beszéltünk, ugyanazt az erkölcsi igazságot fogalmazták meg, mint a tankönyv, csak számukra érthetőbb és elfogadhatóbb nyelven. S ami nem közömbös: olyan diákok is magukhoz ragadták a szót, akik máskor csendestársként vettek részt az órákon. Igaz ugyan, hogy némileg szokatlan, de hasznos evangelizációs lehetőséget találtam; még akkor is, ha alkalmazása a diáktól érettséget, a tanártól pedig óvatosságot és tájékozottságot kíván. Következtetéseim Meggyőződésem, hogy a keresztény nevelés terén a történelmi egyházak iskoláinak szorosan együtt kell működniük. Csak így ellensúlyozhatjuk a média és a társadalom negatív, romboló hatásait. Számos kérdésben közös álláspontot kell kialakítanunk, meg kell osztanunk egymással tapasztalatainkat, és a megoldatlan kérdésekre közösen kell keresnünk a választ.