Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.
Corpus evangelicorum - KALLE KASEMAA: A tartui (dorpati) teológiai fakultás múltja és jelene
mákat az egyetemi múzeum termében tartják, később azonban a János-templom lesz istentiszteleteik színhelye. Ez az értékes műemlék templom a második világháborúban súlyos károkat szenvedett, helyreállítása folyamatban van. Az újra induló kar első lépéseit külföldön is figyelemmel kísérték, hamarosan megérkeztek az első segélyek. A helsinki egyetem - még a hivatalos megnyitás előtt - a tartui kéréseknek megfelelő harminc folyóméter könyvet ajándékozott, a hozzávaló polcrendszerrel együtt. Nagyszámú könyvet és folyóiratot kaptak az észak-elbai egyháztól, a Martin Luther Bundtól és a Volkswagen cég alapítványától is. Sok német szerzőtől és kiadótól adományok érkeztek a fakultás részére, de az is előfordult, hogy az észt nyelvű kiadások esetén a német szerzők lemondtak a jogdíjról. Más egyetemek és egyházak a támogatás olyan módját választották, hogy saját szakembereiket küldték Tartuba. Az elmúlt évek során számos kitűnő kutatót köszönthettünk egyetemünkön. Az első vendégek közt érkezett Jürgen Becker újszövetségi professzor Kiéiből. 1992től 1997-ig Egon Brinkschmidt az észak-elbai egyház támogatásával rendszeres teológiát oktatott Tartuban. Figyelmes tanácsaival nagy segítséget nyújtott a fakultás fejlesztésében. Munkásságának elismeréséül az egyetemi szenátus tiszteletbeli tagjává választotta. Otto Kaiser ószövetségi professzor Marburgból jött, két alkalommal is tanított a fakultáson, hónapokon át. Ugyanígy, két ízben kapcsolódott be a munkába Peter C. Bloth, berlini gyakorlati teológiai professzor, de az ökumené köreiben jól ismert Günther Gassmann is tartott nálunk előadásokat. Bochumból két ószövetségi professzor érkezett: Winfried Thiel és Henning Graf Reventlow. Állandó vendég Thomas Kämmerer Münsterből, aki már évek óta ószövetségi segédtudományokat ad elő nálunk. Fakultásunknak más országokban is számos barátja van. Két alkalommal járt nálunk Michel Heltzer Haifából: ő is ószövetségi témában adott elő. A teológiai kar svéd és finn pártolói közül a turkui újszövetségi professzort, Jukka Thureent kell megemlítenünk: két alkalommal tartott nálunk előadást. 1992 óta több tudományos konferenciát is rendezett a fakultás, külföldi résztvevők bevonásával. Három alkalommal a Deutsche Religionsgeschichtliche Studiengesellschaft működött közre Manfred Dietrich münsteri egyetemi tanár vezetésével. Rendszeres teológiai konferenciát Eberhard Jüngel és Jürgen Moltmann professzor segítségével rendeztek, de egyháztörténeti konferenciára is sor került. Másrészt a kar oktatói gyakran vettek részt nemzetközi tudományos rendezvényeken - Európában és Amerikában -, s alkalmanként külföldi egyetemeken is tartottak előadásokat. A 90-es évek folyamán az oktatók száma 12-re emelkedett. Négy professzor, egy docens, valamint hét lektor dolgozik a karon. Vannak továbbá vendég- és megbízott előadók; részben külföldiek, részben észtek, akik rendszerint valami szűkebb témából adnak elő. A teológiai tanulmányokat három egyetemi fokozattal lehet bevégezni. A bakkalaureátus négy esztendőt igényel, s közben héber, görög és latin vizsgát kell tenni (Észtországban alig van gimnázium, ahol ezeket a nyelveket oktatnák). Ugyanígy háromévi némettanulás is előfeltétel, hiszen a könyvtár legnagyobb része német nyelvű. A bakkalaureátus - éppen a nyelvtanulás miatt - igen nagy erőfeszítést kíván a hallgatóktól, s nem mindenki képes négy év alatt eleget tenni a fenti követelményeknek. A tanulmá-