Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 3-4. sz.

Figyelő - DÉR KATALIN: Örömzene. (Ókor. Folyóirat az antik kultúrákról)

szerviselet gyors megváltozását is magával hozta: ekkortól váltják fel az olcsóbb anyagú, egyszerűbb kivitelű kelta típusú ékszereket római divatú csecsebecsék. Az Utazás-számnak már a címszavai - utak, hajók, kocsik - jelzik, hogy az itt szóba kerülő főbb témák gyakorlati fontosságuk mellett jelképes értékkel is rendelkeznek. Bizonyára ez is magyarázza, hogy három irodalmi elemzés nyitja a kötetet. A hajómotívum minden mennyiségben megtalálható, a technikai vonatkozásoktól kezdve a hajószimbolikáig. Az első cikk írója újszerűen elemzi Horatius nevezetes hajóversét: eszerint a korábbi értelmezésekkel szemben az ódában nem „az állam hajójáról", inkább a szerelmi költészet hajójáról van szó. Ám azért a régebbi megoldásokat sem lehet egyszerűen tévesnek minősíteni: az értelmezés sokasága az efféle szimbólumok eredendő többértékűségének is köszönhető. A Vándormesék cím alatt két önálló, mégis szorosan összefüggő cikket olvasunk, melyekben az egyetemista szerzőpáros az utazásmotívum szerepét elemzi Ovidius elbeszélői technikájában, továbbá a földrajzi tér és mitikusszimbolikus tér kapcsolatát az Átváltozások egy-egy jelenete alapján. Az apostolok utazásai az apokrif cselekedetekben, bár egészen más, vallási tárgyú, egyebek közt az apostoli utak két fő funkciójáról, a gyülekezetek közötti kapcsolattartásban és a misszióban vitt szerepéről szól, annyiban mégis kapcsolódik a Vándormesékhez, hogy szintén az útmotívum szerkezetformáló erejére hívja fel a figyelmet: az acta típusú posztbiblikus iratok a hősök tetteit az utazás vezérfonalára felfűzve adják elő. Persze a gyakorlatiasabb témák sem kevésbé érdekesek, így a Római Birodalom kb. 80-100 ezer kilométernyire becsült úthálózatáról, a pannóniai útfeltárásokról, a hajó- és kocsitípusokról, építésük technológiájáról, az antik térképekről szóló, vagy a görögök, ibérek és gallok lakta Hispániát, az ókor egyik példaértékű multikulturális régióját bemutató cikk. Az utóbbi azért is izgalmas, mert ezt a térséget, nyilván geopolitikai helyzete miatt, később, a középkorban is a kultúrák keveredése, zsidók, keresztények és muszlimok együttélése jellemezte. 2004 tavaszán, Magyarország EU-csatlakozásával egy időben jelent meg az ÓKOR Európa-száma. „Mondhatnánk: ahogyan manapság az európai integráció nem kis mértékben a nyilvános médiumok produktuma, amelyek ezt a folyamatot állandó figyelemmel kísérik, és jelentőségét nap mint nap igyekszenek az emberek fejébe és szívébe beoltani, ugyanúgy erősödött Rómában a császári hatalom és ezáltal maga az Imperium Romanum az akkori nyilvános médiumok, így többek között a képzőművészet és az irodalom idevágó ágazatai vagy a pénzverés befolyása révén." A Németországban élő, gyakran hazalátogató magyar professzor szavait idéztük a Római császárok és feliratos emlékek. Antik „médiumok" a hatalom szolgálatában című cikkből (34. o.). Ám ez csak egyik az olyan témák közül, amelyek alkalmat adnak a szerzőknek, hogy Európa sokoldalú, geopolitikai, történelmi, kulturális, vallási egységének genezisét tanulmányozzák. A szám, filológusokhoz illően, nyelvészeti, nyelvtörténeti megközelítéssel, a kontinens nevének eredetét taglaló cikkel kezdődik, és vallástörténettel folytatódik: az Európé szerelme című írás megismertet a névadó föníciai királylány mitikus történetével, isteni elragadásával, a földrészek, Ázsia és Európa érte folytatott, jelképes értelmű vetélkedésének irodalmi, képzőművészeti ábrázolásaival. Az Epyllionról a kiseposz európai irodalomra is átörökített elbeszélésformájának, ha tetszik, műfajának ismérveit kutat-