Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Rokon irodalmakból - Gödény Endre publicisztikája

nem az én vállalkozásaim. Úgy gondolnék a parkra, mint egységes egészre. És többször bemutattatnám az egészet a Hír Televízióban s másutt is. Hazafelé a buszon már elszundítottam. A nagykátai vasútállomásnál megütögeti vállamat az a velem egykorú úr, akivel felszállás előtt pár szót váltottam. Hálásan megköszönöm neki. Azt is megmutatja, hogy ha legközelebb jövök, odafelé hol keressem a buszpályaudvart. (Ez ügyben is kitetetnék egy tájékoztatót a nagykátai vasútállomás várójában!) A vonaton is aludtam egy egészségeset, mégis kellemesen fáradtnak érzem magam a HÉV-en. Alig várom, hogy végre otthoni földet érjen a lábam. Az utolsó előtti megállóhoz közeledünk. Fiatal pár készül leszállni. Az ökörszarvnyi barackágaktól nehézkes az ajtóhoz jutni. Fürgén átsietnek egy másik ajtóhoz. Visszanéznek rám. A virágos öreg akadékról beszélnek megértően. Hallom, ahogy a lány mosolyogva mondja a fiúnak: cumizik. Ugyanis ha fáradt vagy türelmetlen vagyok, újabban az alsó ajkamat egészen feltolom a felsőre. Ezt nevezik biggyesztésnek. Lehet, hogy a tizenkilenc éves lány nem is használja ezt a szót, talán nem is ismeri. Az ajak szót egészen biztos nem használja. Még az ajakrúzs összetételben sem. Hiszen az már szájrúzs. Csak egy összetételben hallhatta, biológiaórán: szeméremajak. De erről nem ő tehet. Miként arról sem, hogy ma már a cumizásról nem egy csecsemő vagy egy kisgyermek jut első helyen az eszünkbe, hanem egy szex-tett. A bimbós-virágos barackágak viszont lenyűgözően pompáznak a vázánkban.