Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.
Thesaurus ecclesiae - LÁSZLÓ EMŐKE: A besztercebányai ágostai hitvallású evangélikus templom régi magyar hímzései
váltogatása a török hímzések jellegzetessége. A motívumok kontúrozása Palotay Gertrúd szerint a török félfajanszokról került a hímzésekre. Ez elsősorban a felvidéki hímzésekre jellemző, továbbá az is, hogy a selyemfonalas részeket fémfonallal, a fémfonalasakat selyemfonal kontúrral hangsúlyozzák. Jellegzetes a felvidéki kendők szélének lezárása is. Ez többnyire hímzett csík, melyen vízszintesen selyem- és fémfonal váltogatja egymást. A kendők szegélye selyem- vagy fémfonalból szövött paszománt (4., 5. kendő), azaz egy-két centiméter széles, szövött szalag vagy arany-, illetve ezüstfonalas vertcsipke (1., 2., 3., 6., 7. kendő). Mindkét mesterség legkorábbi adatai hazánkban a Felvidékről származnak. A paszomántosok első céhe Lőcsén alakult 1492-ben, a csipkeverőkre vonatkozó első adat Selmecbányáról származik 1560-ból. A két mesterség szoros kapcsolatban állt egymással. 1786-ban Eperjesről említik, hogy az itt, továbbá Bártfán és Kisszebenben korábban megtelepedett paszomántosok jó pénzért alkalmaztak csipkeverésre polgárlányokat. 17 E csipkék aztán a tót kereskedők révén az ország egész területén megvásárolhatók voltak. A kendők egykori tulajdonosairól, az ajándékozókról egyelőre semmit sem tudunk. A besztercebányai vártemplom 1671-ben újra katolikus kézre került, 1672-ben a katolikusok és az evangélikusok szétosztották egymás közt a liturgikus tárgyakat, új evangélikus templom azonban csak 1807-ben épült. Már ebben az újabb templomban talált rá Divald Kornél „egy vasládába zárva" a hímzésekre 18 , származásukról azonban semmi adatot nem közölt, hiszen erre a gyűjtéskor nem volt ideje, később pedig már nem volt lehetősége. Az évszámos úrvacsorakendőket minden bizonnyal az osztozkodást követően ajándékozták az egyháznak, a másik öt, de szintén 17. századi kendőről nem tudjuk, hogy mikor kerülhettek az egyház birtokába. Ezekre a kérdésekre talán az újabb kutatások tudnak majd feleletet adni. Jegyzetek 1 A „szentek fuvarosa". Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. Szerk. Bardoly István. Országos Műemlékvédelmi Hivatal. Budapest, 1999, 17-18. o. 2 A „szentek fuvarosa" i. m. 438. o. 3 László Emőke: A besztercebányai evangélikus templom keresztelőterítője. Diakonia, 1988/2. 34-38. o. 4 Palotay Gertrud: Régi erdélyi úri hímzések. Pásztortűz, 27. 1941, 73. o. 5 Kemény Lajos: Gyöngyfűzők és hímvarrók. Arch.Ért.Úf. 24. 1904, 446-447. o. 6 Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. Szerk. Szabó T. Attila. Bukarest-Budapest, 1993, V. köt. 115. o. 7 Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. i. m. 114. o. 8 Beliczay Angéla: Kajali Klára, Ráday Pál felesége. In. Ráday Pál. Szerk. Esze Tamás. Budapest, 1980, 187. o. 9 Takács Béla gyűjtése a dömsödi ref. egyház 1819-es leltárából. Iparművészeti Múzeum Adattár. Kit. 447. 10 Thaly Kálmán: Régi magyar hímzőművészetről. Arch.Ért. XIII. 1879, 344-350. o. 11 A kendők technikai adatait, irodalmát vö. László Emőke: Magyar reneszánsz és barokk hímzések. Vászonalapú úrihímzések. Az Iparművészeti Múzeum Gyűjteményei II. Budapest, 2001. 1. kendő: Kat. 11., ltsz. 51.308.1. 2. kendő: Kat. 99., ltsz. 8918. 3. kendő: Kat. 6., ltsz. 9227.
