Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: Szogd és ujgur manicheizmus

lehetőségeiket remekül kihasználva, a selyemút mentén egészen Kína belsejéig, Lancsouig hatoltak, s mindenütt kereskedőtelepeket, ügynökségeket, karavánszerájokat hoztak létre. Lényegében gyarmatosítást végeztek a selyemút mentén: a kínaiak által nem ellenőrzött pontokon városokat alapítottak, ily módon ellenőrizték a közeli területeket és az átvezető utakat. (3. kép) A Lop Nor menti kereskedővárosokat is szogdok alapították. A Tang-dinasztia évkönyve így jellemezte mozgásukat: „A szogdok oda mennek, ahol profitot találnak."

3 Később aztán kereskedőbázisaikról indult hittérítő munkájuk. Misszióik biztonságban voltak, mert az akkoriban uralkodó nomád eredetű császárok türelmesek voltak a vallási kérdésekben. Mani követői téríteni kezdtek a Tarim-medencében és az Ordoszban. Tunhuangban és a selyemút menti városokban már az ötödik században megjelentek, majd gyors fejlődésnek indultak a manicheus tanítások. A szogdok egy része ugyan Zarathusztra tanítását követte, de Kínában a tűz kultuszától idegenkedtek, ezért Mani hitét nagyobb siker fogadta. A történetírás a kínai misszió kezdetét egy perzsának tulajdonítja, aki 694-ben jelent meg a birodalom központjában. O azonban még nem aratott átütő sikert. A következő hittérítő 719-ben érkezett meg a Tang-dinasztia fővárosába, Csanganba, s templomépítési engedélyt kért a császártól. Bár az udvarban tartózkodás fogadta, de a lakosság körében viszonylag sikeresen működött. Egy korabeli szöveg szerint a manicheusok ugyanazt a taktikát alkalmazták, mint korábban a buddhisták: egy taoista szektának adták ki magukat, így végül engedélyt kaptak hitük terjesztésére, és templomot is építhettek a fővárosban.

4 Megerősödésük arra az időszakra esett, amikor a Tang-dinasztia támogatta az idegen kultuszokat, vallásokat. A manicheusok megítélésénél ráadásul fontos szerepet játszott a külpolitikai szempont: a kínaiak szövetségese, az ujgur kagán ugyanis manicheussá lett, sőt, államvallássá tette a perzsa próféta hitét. Az északi szövetségesükre szoruló kínaiak ekkor komoly engedményeket tettek: a kagán kérésére a császár ahhoz is hozzájárult, hogy a manicheusok a birodalom területén bárhol templomot emelhessenek. Ennek hatására megkezdték az építkezést a birodalom középső és déli területein is: Hopejben, Csianghszuban, Csianghsziben és Csecsiangban. 807-ben ismét engedélyt kaptak, hogy Honanban és Sanhsziban újabb közösségek alakulhatnak. Központjukat Csanganból az új birodalmi fővárosba, Lojangba helyezték át, ahol maradandó értékű művészi alkotásokat hoztak létre; sőt, a manicheus művészet egyes elemei megjelentek a Lungmeni barlangtemplomokban is. (4. kép) A kínai birodalom méreteihez képest azonban a manicheus térhódítás még így sem volt számottevő. Egyes források azt állítják, hogy a manicheusok és egyéb idegen eredetű közösségek birodalomszerte sem építettek több templomot, mint a buddhisták csupán egy-egy kisebb városban.

5 Mani követőinek kínai terjeszkedése 840-ig, az ujgur kaganátus bukásáig tartott. A Tang-dinasztiához tartozó Wuzong császár 841-től korlátozta az idegen eredetű vallások gyakorlását a birodalomban. 845-ös rendelete betiltotta az iráni eredetű vallások gyakorlását: a szerzeteseket a polgári életbe kényszerítették, a templomokat lerombolták, a vallásos könyveket és a szentképeket elégették. A főváros hetven manicheus papnőjét halálra ítélték. Az üldözött hívek egy része a birodalom peremvidékére szorult