Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GABOR: Tempusomnia revelat. Joseph Lortz...

ményezett. Voltak próbálkozások, melyek Lutherből szinte szentet próbáltak csinálni. Nem véletlen, amit a Lortz melletti másik mérvadó német katolikus egyháztörténész, Hubertjedin egy helyütt megjegyzett: aki Luthert katolikusnak akarja megtenni, előbb saját magának is protestánssá kell válnia. Lortz műve iskolát teremtett és bizonyosan hozzájárult a felekezetek közötti közeledéshez a megértés keresésének hosszú és rögös útján. 1950-től negyedszázadig vezette a mainzi Európa-történeti Intézet (Institut für Europäische Geschichte) nyugati vallástörténeti osztályát (Abteilung für Abendländische Religionsgeschichte). Ez lehetőséget adott arra, hogy gondolatai, tudományos szemléletmódja szélesebb körben hathassanak. Lortznak mintegy hetven ösztöndíjasa volt az intézetben, akik közül a későbbi években kerek két tucat mint egyetemi oktató Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Hollandiában, az Egyesült Államokban, Argentínában és Németországban tevékenykedett. A „família Lortziana" egyre fogyatkozva, de igyekszik a Mester emlékét ápolni. Az elfeledés Lortz történelemfelfogása több szálon kapcsolódik a 19-20. század történésziskoláihoz, ugyanakkor el is tér azoktól. Az echternachi középiskolában és a római Gregorianán egyaránt az adatcentrikus pozitivista megközelítés volt a jellemző. A német pozitivista történettudomány óriási munkát végzett a források összegyűjtésével és kiadásával, s hangyaszorgalmú tevékenységük nélkül ma sokkal nehezebb dolgunk lenne. Németországban Leopold von Ranke, Ludwig Pastor, Theodor Mommsen neve (hogy csak a legnagyobbakat említsem) fémjelzik ezt a korszakot. Az adatgazdagság azonban hátrányos is volt az összefüggések meglátásának és megértésének szempontjából, mint arra - korábban láthattuk - maga Lortz is utalt. Nem véletlen, hogy a gondolkodásra kész körökben egyre inkább körvonalazódni kezdett az a vélemény, hogy a pozitivizmus minden módszertani igényessége ellenére nem követel igazi erőfeszítést, inkább csak szorgalmat és szívósságot. A módszertani szigorúság főként az adatbázis lehető teljességét és a tények pontos elemzésen alapuló megállapítását követelte meg. Ugyanakkor nem támasztott ugyanilyen szigorú követelményeket a tények értelmezése, összefüggéseik rendszerbe foglalása tekintetében. A pozitivizmus nem távlatokban gondolkodott. Mintegy abban bízott, hogy a részleteikben tisztázott tények végül egységes egésszé állnak össze. A német történészek között Ranke

38 az, aki a „wie es eigentlich gewesen" módszertani követelményét legegzaktabban megfogalmazta. Azt a követelményt fejezi ki, hogy minden történelmi jelenséget önmaga mércéjével kell mérni és értékelni. Ranke sohasem kapcsolta ki az istenhitet (amelyet ő maga nem azonosított a vallásosság szokványos formáival), mivel meggyőződése szerint ez sarkalatosán fontos, integráns része a történelemnek. A történelem értelmét csak sejteni, megközelíteni lehet, mert isteni. A történelem egy „szent hieroglifa", amelyben megmutatkozik Isten működése a né-