Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - VITÁLIS GYÖRGY: A 19. században született magyar evangélikus földtudományi szakemberekélete és műve

1912-ben adjunktussá lépett elő. 1914-ben rendkívüli egyetemi tanárrá nevezték ki, és megbízták az Ásvány-Kőzettani Intézet vezetésével. Itteni célja a Kárpát-medence alig ismert magmás kőzeteinek, ásványainak korszerű feldolgozása volt. Különösen az alkáli kőzetek vonzották. Hazai tanítványainak és külföldi kutatóknak a bevonásával dolgozták fel az erdélyi Ditró eleolitszienitje, a Fruska Gora trachitos kőzete, a Mecsek alkáli jellegű kőzetei, a Balafon-felvidék fiatal bazaltjai legfontosabb jellemzőit. 1913-ban az MTA levelező, 1923-ban rendes, 1942-ben tiszteleti tagja. 1957-ben a föld- és ásványtani tudományok doktora. Főbb művei: A természet világa 3. kötetének (A föld és a tenger) két fejezete; de az egész kötetet ő szerkesztette (Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Bp., 1939). Ásványtan 1-2. (társszerző Vendl Aladár) egyetemi tankönyv, Bp., 1942. Irodalom Sztrókay Kálmán: Dr. Mauritz Béla emlékezete (1881-1971). - Földtani Közlöny, 101. 4. 1971, 367-372. o. Székyné Fux Vilma: Mauritz Béla. - Magyar Tudóslexikon. Bp., 1997. SCHRÉTER ZOLTÁN (Dombóvár, 1882. okt. 21.-Budapest, 1970. jan. 14.). Apja Schréter Károly uradalmi erdőtanácsos, édesanyja Polyák Paula, bányászcsalád leszármazottja. A máramarosszigeti ref. főgimnáziumban érettségizett (1901), a budapesti Tudományegyetemen természetrajz-földrajz szakot végzett. Tanári oklevelet 1908-ban, doktorátust 1909-ben szerzett. Az MTA lev. tagja (1938), a föld- és ásványtani tudományok doktora (1957). Egyetemi hallgatóként nyerte el a Földrajzi Társaság Déchy-ösztöndíját (1905), mivel az eljegesedésre vonatkozó kutatásokat végzett a Déli-Kárpátokban, a Páreng hegységben. Egy évvel később Lóczy Lajos vezetésével a víz felszíni és felszín alatti munkáját tanulmányozta a dalmát partokon, a Karsztban és a Dinaridákban. 1906-ban Schafarzik Ferenc tanársegédje lett a műegyetemen, vele tanulmányozta a Budai-hegységet és térképezett a Pojána Ruszkában. 1909-ben a Földtani Intézetbe került és 33 éven át végzett térképező geológusi munkát. Kutatási területei: a Krassó-Szörényi-hegység neogénje és szerkezete, a Budaihegység hévforrásnyomai, a Bükk, a borsodi medencék, a hevesi és nógrádi szénmedencék, a bükkszéki olaj, vízellátás a Balatonnál, Aggtelek és vidéke, a Cserhát, a Tokaji-hegység, a Bakony, a Gerecse és az esztergom-dorogi szénmedence voltak. Őslénytani, geomorfológiai, földrengéstani, műszaki földtani és nyersanyag-kutatási kérdésekkel, bányavizekkel, hévizekkel és ásványvizekkel foglalkozott. Az I. világháború idején Máramarosban olajat kutatott. Számos kéziratos jelentésén kívül több mint 100 kisebb és öt nagy terjedelmű tanulmánya jelent meg a fentebb felsorolt témákban.