Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.
Figyelő - SIPTÁR DÁNIEL: Árpád-kori példakép (Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora)
engedetlenséggel vádolja a magyar érseket, mondván: „szinte szemmel láthatón helyezed velünk szembe északról székedet", azt olvassa ki, hogy ha Lukács maga nem vallott is a korban a hierarchiára nyugaton sem jellemző tanokat, a pápa ezzel vádolta, hiszen Rómából gyanús „északi mozgalomnak" tartotta az evangéliumi életet vallók csoportjait. Nos, erre az említett levélben utalás sincs, az „észak" szó itt kizárólag földrajzi értelemben szerepel. A pápa kifogása az engedetlenség, tehát a hangsúly a „helyezed szembe" szókapcsolaton van. Sokkal elfogadhatóbb magyarázat az egész kérdésre, amelyet Bodri Ferenc maga is felvet egy ponton, amely szerint III. Sándor féltette a római egyház hosszú idő alatt kimunkált, de Magyarországon ekkor veszélybe került egységét. A történetet mindenesetre rövidre zárja Lukács érsek halálával, ami az érseki székben töltött huszonhárom év után 1181-ben következett be. Miután Lukács élettörténetét lezárta, a szerző két fejezetet szentel a Lukács III. Béla általi mellőzésének idején megindult oktatási tevékenysége nyomán kifejlődő tanítványi rétegnek. A következő időszakban valóban nagyobb számban tudunk párizsi magyar diákokról, akik aztán - köztük az egyik Anonymus-jelölt - fontos tisztségeket viseltek a magyar egyházban. Az ő áldásos tevékenységük bemutatása után meglehetősen zavarosan tárgyalja a római iratlopás ügyét is, amelynek során magyar papok pápai iratokat tulajdonítottak el. Bodri Ferenc szerint a később visszakerült iratokat Lukács egykori tanítványai lopták el, és a mesterük szentté avatását előkészítő, az elől minden akadályt elhárító akciónak szánták az érseket kompromittáló dokumentumok eltüntetését. Ez vezet át a Lukács kanonizációjának kísérleteit feldolgozó két fejezethez. Ennek a témának a részletes tárgyalása a kötet egyik erőssége. Bodri Ferenc sejtése szerint a sikertelen iratlopási kísérlet meghiúsította az első kérvény elküldését, ezután az érsek felemelésének szorgalmazói fél évszázadig nem mertek próbálkozni. Az első vizsgálat csak Róbert érseksége alatt indult meg, aki szintén Lukács nagy tisztelője lett volna. O valóban párizsi diák, azonban liége-i származású, és Lukács halála idején érkezhetett az országba. Ezeket a szerző maga közli, mégis buzgó Lukács-tanítványként kezeli a 13. századi érseket, és a szentté avatás kezdeményezését is nagyfokú rajongásának tudja be. Az itthoni vizsgálat lefolytatása után IX. Gergely legátust küldött további kutatás céljából. Jakab bíboros feladata azonban elsősorban a II. András királlyal kialakult konfliktus rendezése volt, ezért a szentség vizsgálata nem haladt előre. Ha egyáltalán készített új jegyzőkönyvet, a korábbi iratokkal együtt nyoma veszett. Legalábbis erre utalnak a már korábban is (a bollandisták, Batthyány Ignác püspök kezdeményezésére) meg-meginduló, de a 19. században nagyon alaposan elvégzett római levéltári kutatások negatív eredményei. Seitovszky János érsek kérésére hazai és római kutatók is keresték a szóban forgó aktákat, akárcsak a Mindszenty József kezdeményezte újabb pápai levélváltás nyomán (a vonatkozó leveleket Bodri Ferenc az érseki levéltár állományából közli magyarul; igaz, pontos lelőhelyüket nem tudjuk meg). Ennek a kutatástörténeti érdekességnek a szorgos felgöngyölítéséért hálásak lehetünk a Lukács érsek és kora szerzőjének, aki a szentté avatás módjának történeti fejlődését taglaló utolsó fejezetben fogalmazza meg a már fent vázolt koncepciójának lényegét: ha Lukács kanonizált szent nem lesz is, a történészek részéről történő „elevatiója"
