Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.
Figyelő - GÖDÉNY ENDRE: A nyugati civilizáció és Magyarország, avagy Mezopotámiától Irakig és tovább (Bogár László: Magyarország és a globalizáció)
A nyugati civilizáció és Magyarország, avagy Mezopotámiától Irakig és tovább Bogár László: Magyarország és a globalizáció (Osiris Kiadó, Budapest, 2003) Ősszel erősen járt az eszemben, hogy írnom kellene egy nagyobb lélegzetű tanulmányt az itteni alcímmel, lelki-szellemi egészségem megóvása végett. Kishitűen lemondtam róla. Abban is kételkedtem, hogy létezik olyan ember a világon, aki legalább megközelítőleg meg tudná írni azt, amire gondoltam, s egyidejűleg nem keseríti el a világot. Ekkor már bizonyára nyomdában volt Bogár László kézirata: Magyarország és a globalizáció. A cím nem valami találó, mert nem Magyarországból kell kiindulnunk, hogy a nyugati civilizáció szerkezetét, s - ezzel szoros összefüggésben - a globalizáció jelenségének lényegét megértsük, hanem éppen fordítva: a nyugati civilizáció szerkezetéből, valamint a globalizáció jelenségének lényegéből érthető meg Magyarország helyzete, sőt ezekből érthetők meg a sajátos magyarországi jelenségek is. A könyv azonban ettől függetlenül kitűnő. A szónak abban az ősi értelmében, hogy kitűnik a többi közül. Mert az igénye egyedülálló. Ezt nyugati ember nem írhatta volna meg, sem egy valamikori szovjet ember. Csakis egy közép-európai ember írhatta meg ezt, aki a római kereszténység, valamint a modernitás szellemét és nyelvét egyaránt érti; aki a Nyugat és a Szovjetunió párbaját azzal a tudattal figyelhette, hogy a világ bajára egyik sem kínál valójában megoldást; aki úgy volt egy ország társadalmának intelligens polgára, hogy az 1945 utáni magyar társadalomban kétségkívül működő felhajtó erő hatására sem vesztette el a látását: a létmegértés igénye mindig jelen volt személyiségében, akkor is, amikor a kedvező tendenciák előnyeit élvezte, és személy szerint profitált a lehetőségekből. Különben utólag sem tudna úgy gondolkozni, ahogyan most gondolkodik. Rehabilitáltam magamban az intelligens szót, melyet nem szívesen használok azóta, hogy 1957-ben vagy 1958-ban egy huszonéves főszerkesztő megnyugtatott: „intelligens módon mindent meg lehet írni". Vagyis úgy, hogy a lényeg rejtve maradjon; hogy nehezen legyen kihámozható, mi is történik velünk, körülöttünk. Bogár László arra használta a tiszta értelmét, hogy a főáramlat (a mainstream) ellenében látóvá és gondolkodóvá tegye az olvasót. Ezért úgy vélem, könyve nem fog éles viták kereszttüzébe kerülni. Mert az agyonhallgatandó művek kategóriájába sorolják be az övét is. Ismerjük el: az ellenérdekeltek szempontjából ez az eljárás ésszerűnek és praktikusnak tűnik. Szögezzük le: nem könnyű olvasmány! De ha valaki nem retten meg a hemzsegő idegen hangzású fogalmaktól, hanem magyarra szelídíti magában azokat egy kis gondolkodás és szótározás révén, akkor lebilincselő olvasmányélményben lesz része. Ismertetni is nagyon nehéz ezt a könyvet, mert ha megtartom a nyelvezetét, akkor az ismertetésem is ugyanolyan riasztó lesz, mint magának a könyvnek a nyelvezete, ha pedig „más nyelven" próbálom megfogalmazni a mondandóját, az a veszély fenyeget, hogy nem tudom pontosan közvetíteni azt, amit a szerző közölni akart. Végül is váliá.a
