Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Figyelő - KODÁCSY TAMÁS: Egy katolikus egyháztörténet, amely nem csak a katolikus egyház története (August Franzen: Kis egyháztörténet)

lembevétele nélkül hamis képet kapunk a római katolikus egyházról, úgy a protestáns felekezetek sem értelmezhetik önmagukat a 16. század előtti egyház nélkül. Egyetlen egyház sem adhatja fel folytonosságát Krisztus kora és a jelenkor között, Krisztus kora és a reformáció kora között. A protestáns egyházaknak számolniuk kell azzal, hogy ha az egyháztörténelem-könyvekből a keresztes háborúkat kitörölnék, akkor vele együtt Augustinust is törölni kellene. Nem lehet nagyvonalúan átlépni Pál apostolról Luther Mártonra! August Franzen könyve nem kerüli ki a konfliktusokat, sem az invesztitúraharc, sem a reformáció, sem a zsinatok tárgyalása során - sőt inkább az olvasónak az lehet az érzése, hogy ezeknek a sebeknek és problémáknak a feltárására különös hangsúlyt fektet. Úgy vélem, hogy az utóbbi évek magyar protestáns egyháztörténeti munkái nagyon sokszor a régi kollégiumok vastag falai közé menekülnek vissza,

20 és leginkább belterjes problémákkal foglalkoznak. Kevés olyan munka kerül ki manapság a protestáns teológusok kezéből, amely annyira tudatosan hitvallásos, ugyanakkor annyira őszinte, mint August Franzen könyve római katolikus részről. Ugyanakkor protestáns szempontból nem érthetünk egyet azzal, hogy az egyház történelme csak Róma felől érthető és értelmezhető. Biztosak vagyunk abban, hogy Wittenbergből és Genfből is látszik az ősegyház, az ókori egyház és a középkori egyház is. Az egyházak történelme nem ugyanaz, mint az egyház történelme. „Az egyház az egyházak történelmében tényleges a térben és időben. Az egyház mindig tényleges az egyházakban, és ami az egyházakban tényleges, az az egy egyház. Tehát beszélhetünk az egyház történelméről is, és az egyházak történelméről is."

21 Ahogy a római katolikus egyházat, úgy bennünket is kísért az a hamis kizárólagosság, hogy a reformáció utáni protestáns egyházakat tartsuk az igaz egyházaknak, ahol az Isten Igéje szerint élnek a hívők, és ahol az Istentől való küldetésének eleget tesz az Isten népe, a római katolikus egyház pedig a Szentírástól elszakadva tévúton jár. Nem lehet ezt az elfogult képet egy pillanat alatt megváltoztatni. Ehhez franzeni önkritika kell, amely tisztában van a múltbeli gyarlóságokkal, és nem takargatja a jelenbeli szakadásokat a megmásított történelem tiszta leplével. „Azt azonban aligha állíthatjuk, hogy egy bizonyos korszakban (mondjuk Kr. u. 500-ban vagy 1500-ban) csak egy tényleges egyház volt a térben és az időben, majd ezt a korszakot követően szakadások következtek be, és emiatt lettek egyházak. Egy ilyen tétel azzal a következménnyel jár, hogy annak a korszaknak az egy egyháza az egyház minden korszakban. Az anglikán egyházak arra hajlanak, hogy az egyháztörténelem első öt évszázadát az összes többi korszak fölé emeljék, és ezzel magukat is a többi egyház fölé emelik, arra hivatkozva, hogy ők hasonlítanak a legjobban az egyházhoz. A római egyház az összes korszakra nézve korlátlan feltétlenséget tulajdonít önmagának. A görög orthodox egyházak abból vezetik le felsőbbségi igényüket, hogy ők hordozzák az első hét ökumenikus zsinat töretlen hagyományát. A protestáns egyházak is hasonló igényekkel léphetnének fel, ha az apostoli kor és a reformáció kora között eltelt időt úgy fognánk fel, mint amelyben az egyház csak rejtetten létezett (miként a pogányságban és a judaizmusban). És vannak is olyan szélsőséges teológusok és vezetők, akik kimondva-kimondatlanul ezt állítják."

22 Ezek az igények nem csupán az egyháztörténelem síkján jelentkeznek, sokkal in-