Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 10 (2004) 1-2. sz.

Rokon irodalmakból - Hahkarnas Bahkcisi elbeszélései

három halász olyan volt, mint egy-egy sötét folt. A tenger hullámai suttogtak, sóhajtoztak. Hangjuk nem törte meg a csendet, ellenkezőleg, a néptelen partot még némábbá és kihaltabbá tette. Éjszaka a tengerből párafelhők szálltak fel. Olyanok voltak ezek a párafelhők, mintha a vízből kísértetek jönnének elő. Vagy a sötét éj titkokat fedett fel? Az árnyalakok egyike Kara Juszufra, a másik pedig a lányára hasonlított. Odamentek a legfiatalabb halászhoz. A lány mosolyogva így szólt: „Ne sajnálj engem! Amikor megfulladtam, egyáltalán nem szenvedtem. Amint az apám látta, hogy a csónakunk felborult és meg fogunk fulladni, elővette hosszú tengerészkését - ha már az előttem meghalt öcsémnek nem tudott segíteni, legalább én ne szenvedjek - és mint a villám, a szívembe vágta. Észre sem vettem, hogy meghaltam." Megcsókolta a fiatal tengerész homlokát. Kara Juszuf is boldognak tűnt. „Ahelyett hogy a mennybe mentünk volna, itt maradtunk a tengerben." Mindketten eltűntek. Amikor a halászok felébredtek, a legfiatalabb így szólt: - Kara Juszufot és a lányát láttam álmomban. - Isten adja, hogy jó jel legyen! - mondták a többiek. A halászok még hajnal előtt a bárkába szálltak és kihajóztak. Meg sem pisszentek. A három halász egymás mellett állt, mellkasuk és karjuk izmaival lendületesen húzták a lapátot. A szalamasztrák nyikorogtak, a meztelen lábak minden húzásnál a hajópadlónak feszültek, az evezők szabályos csobbanásokkal hasították a vizet: fissuu....ssuu. Senki sem mondott semmit a mellette lévőnek. Egyszer csak megálltak. A hajnal fénye úgy tükröződött a tengerben, mint egy ablak üvegén, és ott egy másik hajnalt teremtett. A bárka mintha az égen úszott volna a hajnali fényben. A Nap újjászületőben volt: hosszú szalagként vörös fényével az egész horizontot beborította. A sötétségtől megszabadult tenger, a hegyek, a madarak, a bogarak, a virágok és a fák hangjai együtt köszöntötték a teremtés művét. A Nap megszületett, s mint amikor a csend zenét szül, a három halász remegő ajkairól egyszerre zengett fel a dal. Az ébredező fényhez ők is hozzáadták a hangjukat. Az öreg halász a többiekhez fordult: - Milyen nagy dolog is a tenger! - azzal előrefordult. Teleszívta tüdejét, és így kiáltott: - Tenger, köszöntlek! A másik két tengerész pedig, amennyire csak erejéből tellett, ráfelelt: - Éljen a tenger! Hangjukat a szirtek felfogták, egyik szikla a másiknak kiáltotta tovább: - Éljen a tenger! (Fordította: Csiky Gergely) Az Égei-tenger haragja Az anatóliai fennsík még őrzi a Torosz és az Amanosz hegységbeli magasságát, amikor a Gökovai-öbölnél az Égei-tengerhez érkezik. De ott mintha elmetszették volna, ezer méteres magasságból meredeken, szinte függőlegesen zuhan a tengerbe. A hatalmas szirtfal mennydörgő tájkép képzetét kelti abban, aki a tenger felől szemléli. E zord