Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Figyelő - KEVEHÁZI LÁSZLÓ: Európa keresztútjain (Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 33 éve)

Ezután következik, véleményem szerint, a főrész: A Szabadegyetem harminchárom éve. Itt a legfontosabb Gaál Enikő írása: „Kévekötő küldetésben - Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem története, 1969-2002." Ez megítélésem szerint a könyv „szíve", ezért jelent meg. Még külön szólok róla. - A hátralevő két nagy rész közül az első a Testvérszervezetek címet viseli. Szó van benne többek között a Pax Romana, a hollandiai Mikes Kelemen Kör közösségeiről és másokról. Ebben a részben véleményem szerint Gémes István írása a leglényegesebb: „Az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia-Vázlatos történet, 1960-2002" címmel. Erre is vissza kell térnünk, hiszen itt nemcsak testvérszervezetről, hanem alapszervezetről van szó, az EPMSZ az EMEIK-ből vált ki. - A záró szakasz a gondosan szerkesztett Függelék, ahol minden fontos adatot megtalálunk. A kötetet egy minden szempontból színes képsor zárja, ahol megrázó dokumentumokat is olvashatunk. Egy közel ötszáz oldalas könyvet nagy feladat egyetlen írásban recenzálni. Igyekeztem azonban legalább a könyv lényegét, irányát felmutatni. Ezen túl a kötet legfontosabb tanulmányát, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 33 éves történetét foglalom össze röviden. S itt szeretném a könyv címét segítségül hívni: Európa keresztútjain. Meg kell vallanom, hogy a könyv kézbevételekor ez a cím ragadott meg, olvasásakor is ez zendült meg bennem újra és újra. Úgy hiszem, hogy ez a két szó vallomás is, szomorú, tragikus sorsot takaró; máskor örömöt és reményt adó összefoglalás. Ez a két szó nem cím, hanem sors, feladat, küldetés. Európa keresztútjaira került vagy sodort magyar keresztényekről van szó. Gaál Enikőtől idézek: „Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) a nyugat-európai magyar emigránsszervezetek sorában előkelő helyet foglal el. Annak ellenére, hogy a 33 éve megszakítás nélkül működő, svájci székhelyű egyesület a hasonlóan neves nyugat-európai szervezetek közül nem tartozik a nagy öregek közé... mégis különlegesnek számít, ha figyelembe vesszük, hogy míg a többi »nagy« általában egy-egy emigrációi hullám szülötte, addig az EPMSZ... nem egyetlen kivándorlási hullám közvetlen eredménye. Az utolsó nagy kivándorlási hullám 1956-ban hagyta el Magyarországot... Az EPMSZ alapító gárdája 13 évvel a magyar forradalom után nem is elsősorban az 56-os menekültekből került ki. Ennél sokkal színesebb képet mutat. Ott találjuk közöttük a nagy hullámokból a 47-es Cs. Szabó Lászlót, az 56-os Tóth Jánost, Szőllősy Pált, a 65-ben kiment Ballá Bálintot és a négy évvel 56 előtt hivatalosan távozott Szépfalusi Istvánt. Ugyanilyen változatos a kép, ha őket új, választott lakóhelyük szerint vesszük sorra: London, Genf, Zürich, Berlin és Bécs. E földrajzi szétszórtság... mindvégig jellemző volt..." De azt hiszem, a szerző itt csak a nagyvárosokra gondolt, az igazi kép még ennél is „szórtabb". Csakugyan a szórvány vagy a bibliai példázat „keresztútjai" jutnak az ember eszébe. Ebben a szétszórtságban, a „keresztutakon" kellett az EPMSZ-nek - megint a nagy menyegző példázatára utalva - a hívogatás, az összekötés nehéz szolgálatát ellátni. Összekötni a kereszténység és kultúra ápolásának szolgálatát. S megint egy idézet: „Az egyetemes magyar kultúra szolgálatának... ki kellett terjednie az idő és tér dimenziójára. A szabadegyetem igyekezett is az időben hidakat építeni a jelenből az eu-