Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - GÁSPÁR DOROTTYA: Az Imperium Romanum és az ókeresztények

51 Erdő Péter: Az egyházjog forrásai. Történeti bevezetés. Budapest, 1998. 52 E témához lásd Ananda Kentish Coomaraswamy: Keresztény és keleti művészetfilozófia. Libri Artis I. Arctus. Budapest, 2000. 53 Traditio Apostolica XVI: „Vizsgálják meg azok mesterségét és foglalkozását, akiket a tanításra vezetnek. Ha valaki bordélyház-tulajdonos, vagyis örömlányokat tart, vagy hagyjon fel vele, vagy utasítsák el. Ha valaki szobrász vagy festő, tanítsák meg neki, hogy ne készítsen bálványokat. Vagy hagyja abba, vagy utasítsák el. Aki gyerekeket oktat, helyes, ha abbahagyja, de ha nincs más mestersége, engedjék meg neki, hogy folytassa. Ugyanígy a kocsihajtó, aki versenyez vagy játékon vesz részt, vagy hagyja abba, vagy utasítsák el." Erdő 1983, 90. o. 54 „Az alárendelt katona ne öljön meg senkit. Ha ilyen parancsot kap, ne hajtsa végre, és ne tegyen esküt. Ha nem fogadja el (ezeket a feltételeket), utasítsák vissza. Ha valakinek hatalma van élet és halál fölött, vagy egy város bíborba öltözött (legfőbb) tisztviselője, az vagy hagyja abba, vagy utasítsák el. Azokat a katekumeneket vagy hívőket, akik katonának akarnak állni, utasítsák el, mivel megvetették az Istent." Erdő 1983, 91. o. Cf. Gáspár Dorottya: Eskü a rómaiaknál és a sacramentum militiae. Akadémia, Budapest, 55 A mindennapi élet alakul át; Meeks 1993; Ousei Temkin: Hippokrates in a World ofPagans and Christians. Baltimore, London, 1991: A gyógyulás, gyógyítás ügye orvos, orvosság, kúra, diéta, azaz materiális anyagok hatása a pogányok számára, de a keresztények a gyógyulást Isten ajándékaként fogták fel. Ezért a világi gyógyszerelés és a vallásos gyógyítás közötti alapvető ellentétet az ókori világban nem lehetett megszüntetni. További részleteket lásd Benko 1984; Walter Pöscher: Numen und numen Augusti. ANRW 16/1, 355. o. 56 A Sancti Quattuor Coronati névvel illetett vértanúk esete ilyen. Név szerint Castorius, Claudius, Nicostratus, Simpronianus kőfaragók, akiket Diocletianus idején végeztek ki, mert nem voltak hajlandók Aesculapius szobrát kifaragni. E négy kőfaragó történetét „a hagiographikus irodalom egyik legszövevényesebb és legrejtélyesebb problémájává" tették a translatiok. (Nagy 1939, 63 o.) Történetük, amelynek címe Passió sanctorum quattuor coronatorum, több latin nyelvű kéziratban maradt ránk és maradt a 12. századból egy görög fordítása is. (N. Vulic: Fruskogorski mucenici. Glasnik isto riskog drustva u Novom Sadu IV. 1931, 361. o.). Valójában öt mártír története, az ötödik Simplicius. Ez a Passió őrzött meg adatot Antiochiából ide hurcolt püspökről, Chiliről, akit itt tartottak börtönben három évig, amely alatt többször megvesszőzték. (Nagy, 1939, 58-61. o.) 57 Az egyház nem alkalmazkodott a világhoz, mint ahogy ma előfordul. Lásd bővebben: Molnár Tamás: Az egyház, évszázadok zarándoka. Budapest, 1997. 58 2Tim 1,10-12. 59 Mt 10,34-39. 1982.