Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - GÁSPÁR DOROTTYA: Az Imperium Romanum és az ókeresztények

cL gondolat uándorútján való ruházatukat és kegyszereiket. A fiatal zsidókat zord éghajlatú tartományokba küldte katonai szolgálat ürügyén, több zsidót és a hozzájuk hasonló vallásúakat kiutasította Rómából, s örök rabszolgasággal fenyegette őket, ha parancsának ellenszegülnének." 29 Baus 1962, 153. o. 30 Lásd a 17. jegyzetet. 31 Erre a tényre több példát is olvashatunk Az apostolok cselekedeteiben. Ezek vallási viták, minthogy a zsidók nem tartották Jézus Krisztust Messiásnak. A rómaiak valóban zsidó vallási vitának minősítették ezt az ellentétet, amelyet jól mutat Korinthoszban Gallio eljárása (ApCsel 18,1-17). Zsidók részéről történt üldözésekről lásd Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység. I. Krisztustól a középkor végéig. Kalocsa, 1936. 32 Josephusról tudjuk, hogy élvezte Poppaea, Nero felesége jóindulatát, amely nagy segítséget jelentett neki Rómában. Hazatérve jobban tudott érvelni a forradalmár zelóták előtt a római hatalomról. Lásd Biblical Archaeologist 40 (1) 1977/17. 33 Tacitus Ann 15, 44: „...a híresztelés elhallgattatása végett Nero másokat tett meg bűnösnek, és a legválogatottabb büntetésekkel sújtotta azokat, akiket a sokaság bűneik miatt gyűlölt és Christianusoknak nevezett. Christust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette, de az egyelőre elfojtott vészes babonaság újból előtört, nemcsak Iudaeában, e métely szülőhazájában, hanem a Városban is, ahová mindenünnen minden szörnyű és szégyenletes dolog összefolyik, s hívekre talál. így hát először azokat fogdosták össze, akik ezt megvallottak, majd az ő vallomásuk alapján hatalmas sokaságra nem is annyira a gyújtogatás vádját, mint inkább az emberi nem gyűlöletét bizonyították rá." (Borzsák István fordítása). 34 IThessz 2,15. A keresztényeket illetően a rómaiak első tévedéseként könyvelhetjük el, hogy a kereszténységet zsidó szektaként kezelték. Pusztán Pál apostol életéből is látható az a jelentős különbség, sőt ellentét, ami zsidók és keresztények között kialakult, és ami a későbbiekben is megmaradt. Azt is mondhatjuk, az „üldözés" nekik állt érdekükben más vallási felfogásuk miatt. 35 Jusztinosz: I. Apológia 31, 6 (fordította Vanyó László) Szent István, 1984, 87. o.: „A nemrégiben lezajlott zsidó háborúban Barkhókhebasz, a zsidó felkelés vezére, csupán a keresztényeket büntette meg keményen, hogy tagadják meg és káromolják Jézust, a Krisztust." 36 Az attitűd a császárkultusz része, amelyről a későbbiekben még szólni fogok. Sőt, ez a javallat az egész történelemre érvényes, hiszen az állam és az egyház viszonyát hivatott szabályozni. Néhány száz év távlatából bizonyára sokakban felvetődött a kérdés, hogy az egykori keresztények ugyan miért nem voltak hajlandók imádkozni a császárért. Keresztényi magatartásunknak ugyanis természetes velejárója, hogy imádkozunk az uralkodóért, akár szimpatizálunk vele, akár nem. Jézus Krisztus mindenkiért meghalt. Ókori elődeink magatartását csak azzal magyarázhatjuk, hogy - neofiták lévén - nyilván annyira féltek pogány életük helytelenségeitől és azok elkövetésétől, hogy könnyen túlzásokba estek a másik oldalon. Minden bizonnyal ezzel magyarázható a prozeliták iránt megnyilvánuló kezdeti szimpátia: a zsidó szokások gyakorlása a pogány élettől való védettséget jelenthette számukra. Péter és Pál küzdelmét ne tartsuk kétszemélyes vitának. Más oldalról pedig bízvást állíthatjuk, hogy az ókeresztények nem tudtak különbséget tenni a hitehagyásra és istentagadásra való felszólítás, valamint a császár üdvéért bemutatandó áldozat kötelezettsége között. Hősiességük lehet ugyan tiszteletre méltó, de olykor durván esztelen: ezt főleg a montanistáknál látjuk. Az ő magatartásuk már hasonlít a lázadásra. Márpedig keresztény ember nem lázadhat. Ha a lázadás indokolt és célszerű, akkor nem lehetünk megváltva. A történelem legnagyobb igazságtalansága megváltásunkkor történt. 37 A császár, mint összekötő kapocs az Istenhez, mint isteni uralkodó mindenképpen az emberek fölött áll nemcsak pozicionálisan, hanem természetéből (de natura) adódóan is. Cf. Róm 13,1-17 szakaszt. 38 Ez az állítás nem hamis. A történelem azóta bőséges példával mutatta meg nekünk, hogy az uralkodótól rendkívülien sok függ, hívjuk őt akár császárnak, akár királynak, akár elnöknek vagy akár csak igazgatónak. 39 Eusebeiaaz uralkodóval szemben. D. Kaufmann-Bühlen EusebeiaRAC 6 (1966) 986-988, 1002-1003. o. Cf. Az imperiummal kapcsolatos részt. 40 A bálványozás okai és körülményei nincsenek kikutatva. Ezt axiómaként emlegetjük. 41 Az egyházatyák nem tiltakoztak a rabszolgaállapot ellen, mert nagyon jól tudták, hogy Krisztus királyságának „demokráciája" nem a materiális földi életre vonatkozik; „Itt már nincs görög vagy zsidó, körül-