Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - LUFT ULRICH: Karl Richard Lepsius (1810-1884)

talán abból a megfontolásból, hogy a már érett korú Passalacqua nem él örökké, s megüresedő állását - befolyásos támogatóinak köszönhetően - biztosíthatja önmagának. Annyi bizonyos, hogy Lepsius mindig szívügyének tekintette a múzeumot; ami abból is kitűnik, hogy a londoni vásárlás és az Egyiptomban gyűjtött tárgyi anyag kifejezetten az állomány kiegészítését szolgálta. A diplomata Olfers, aki a szász Brühl gróf után lett a királyi múzeumok főintendánsa, nem kedvelte Passalacquát, akiben mindinkább kisebbrendűségi érzés támadt. Olfers mindenben Lepsius tanácsaira hallgatott, legyen az vásárlás vagy új múzeumépület emelése. Amikor Alexander von Humboldt egy 1828-as tűzoltó akcióban megszerezte Passalacqua gyűjteményét a porosz királynak, Altenstein miniszter arról tájékoztatta Humboldtot, az uralkodó megbízottját, hogy a most megnövekedett egyiptomi emlékanyag számára új épületet kellene tervezni. A harmincas években foglalkoztak a tervezéssel: először Passalacquát bízták meg vele, de a munka valószínűleg meghaladta képességeit. Amikor Lepsius 1842-ben útra kelt, a terv még nem létezett. Egy 1845 nyári levelében, amelyet Olfersnek írt, Lepsius hosszan kitér lehetséges együttműködésére. Passalacquát egy szóval sem említve, arról beszél, hogy Olfers főintendáns új múzeumot akar építeni és már kérte is az ő - Lepsius - tanácsát. „Ön azt kívánta" írja, „hogy az új múzeum a benne kiállítandó emlékeknek megfelelően díszíttessék; ezt a kívánságát mindig szemem előtt tartottam, és nagyon remélem, hogy ma is ez a szándéka." Kissé később ezt írja: „Ön - hajói emlékszem - nekem is úgy vélekedett, hogy történeti múzeumot akar berendezni, ami mindenütt szükséges lenne, de sehol sem valósult meg." A belső berendezést Lepsius csak egyiptominak tudta elképzelni. A termeket egyiptomi képekkel díszítsék, hiszen az expedíció 1300 darab másolatot készített. Ezek rendelkezésre állnak; de ha nem tetszik az elképzelés, Peter Cornelius festőművész (aki már 1846-ban Lepsius vendégeihez tartozott) talán áttenné a másolatokat újszerű festményekbe. A képeket a falak felső részén kellene elhelyezni, alattuk fa- vagy kőszínű elválasztó sáv legyen, legalul fríz vonuljon a királyok sorával vagy a neveikkel. A levél tanúsága szerint Olfers nem Passalacquától, hanem Lepsiustól várt - és kapott - segítséget. A berlini akták alapján igaznak bizonyult, hogy a főintendáns meg sem kérdezte a múzeum akkori igazgatóját. Az új épület 1850-ben végül is Lepsius javaslatainak megfelelően készült el. Stüler, az építész átvette az egyiptológus elképzeléseit, föltehetően ezek egyeztek a saját ízlésével; a későbbi támadásoknak azonban egyedül Lepsius volt a célpontja. Ebers is kitért a múzeum gyakran bírált belső díszítésére, egy-egy támadásnak némileg igazat is adott, mivel a színes képek háttérbe szorították az eredeti emlékeket. Lepsius viszont ebben a kérdésben rendíthetetlen volt: a képekhez magyarázószöveget írt, amelyet külön füzetben tett közzé. Nem szabad elfelejteni, hogy Lepsius is a német romantika korában élt, és Corneliustól befolyásoltan bizonyára tetszett neki Moritz von Schwind stílusa, aki az ötvenes években dolgozott a Wartburgon. Ez volt a kor szelleme, a kritikát csak a fiatalabb nemzedék fogalmazta meg, amelyhez Ebers is tartozott. Lepsius Egyiptomból 33 tétel papiruszt hozott a múzeumnak: nemcsak hieratikus és hieroglif szövegeket, hanem démotikus és kopt papiruszokat is. Az anyag megválogatásából kiderül, hogy a tudós az állomány teljesebbé tételére törekedett. 1852-ben