Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - LUFT ULRICH: Karl Richard Lepsius (1810-1884)

középbirodalmi - hieratikus írás volt. Lepsius egyetlen vásárlással az egyiptomiak által klasszikusnak tekintett irodalom három főművét tudta megszerezni a berlini múzeum számára (Szinuhe; A paraszt panaszai; Az ember beszélgetése lelkével). Már jól képzett egyiptológusként Lepsius valószínűleg azonnal felismerte a négy tekercs felbecsülhetetlen értékét, noha még nem tudta őket végigolvasni. Londonból Alexandriába utazott: itt gyülekezett a csoport. Egyiptomban ebben az időben az utazási viszonyok elég keservesek voltak. A legfontosabb közlekedési eszköz a hajó, a teve és a szamár volt: a Nílus menti településeket hajóval el lehetett ugyan érni, de a folyótól pár kilométerre található lelőhely vagy település csupán tevén (1. kép), szamáron vagy éppen gyalog volt megközelíthető. Vízről és élelmiszerről az utasoknak kellett gondoskodniuk. A csoport egészségi állapotát az expedíciót kísérő orvos felügyelte, mivel az európaiak általában nem bíztak a bennszülött orvosokban. Ma változott a helyzet: sőt, a sivatagban a kisebb bajokat érdemesebb a beduinokkal gyógyíttatni, mert a gyomorrontásnak, ínrándulásnak ők is gyakran ki vannak téve, s nagyon értenek az efféle bajok gyógyításához. Miután Alexandriában összegyűltek, nílusi vitorláson Kairóba indultak. Mohamed Ali alkirálytól megkapták a szükséges szabadalomleveleket, s máris megkezdték a munkát Kairótól nyugatra, az óriási piramismezőn. Lepsius arra számított, hogy a gizai piramisok kutatása fontos támpontokkal segíti majd az akkor még alig ismert óbirodalmi fénykor (4. dinasztia) megismerését. E munka mellett a masztabákat is fölmérték, a belső kamrák domborműveit vízfestményeken ábrázolták és pacskolatok segítségével dokumentálták; így az akkori állapotot megbízhatóan örökítették meg (2. kép). Dokumentációjuk ma már fölbecsülhetetlen értékű. Érdekesség gyanánt megemlítjük, hogy a gondosan előkészített tudományos expedíción kívül érdeklődő laikusok is rajzolták Egyiptomban a műemlékeket, sőt, dokumentációval is próbálkoztak. Például Charles Anthony Harris angol kereskedő Alexandriában élt, de a telet hajón Felső-Egyiptomban töltötte - mint erről Heinrich Brugsch panaszosan beszámol: tudniillik a kereskedő őt nem hívta meg téli utazására. Harris is ókori emlékeket másolt, csak belőle hiányzott Lepsiusnak és Lepsius útitársainak szakértelme. Egy nehezebben olvasható - 18. dinasztia korabeli - sztélét kétszer, kétféleképpen másolt le, de dokumentációja így is értékes, mert a sztélé időközben elpusztult. Lepsiusék is több olyan, mészkőből készült műemléket dokumentáltak, amelyet még abban az évszázadban lebontottak és mésszé égettek. Lepsius egyik levelében panaszkodott, hogy egy ilyen eset a szemük láttára történt. A legnagyobb érdeklődés azonban a királyi műemlékekre - Kairó környékén tehát a piramisokra - irányult. 1843 augusztusában Felső-Egyiptomba hajóztak. Két angol - ifj. Joseph Bonomi szobrász és James William Wild építészmérnök - szerződése alapján kivált az expedícióból. Később Frey festőművész megbetegedett és visszatért Európába, míg Franke szobrászt - illetlen viselkedése miatt - Lepsius küldte haza. Gyalog vagy szamáron végiglátogatták valamennyi híres lelőhelyet: huzamosabb időt azonban csak nagyon indokolt esetben szánhattak egy-egy emlékcsoportra. Beni Haszán például olyan temető volt (3. kép), ahol a középbirodalmi kormányzók csodálatos sziklasírjait ők még sokkal jobb állapotban láthatták, mint mi. Később az angol