Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - LUFT ULRICH: Karl Richard Lepsius (1810-1884)

|Gjypus evangdicorum Vagy Rómában, vagy a Londonba vezető úton értesült arról, hogy a volt egyiptomi svéd konzul, Giuseppe Anastasi második gyűjteménye Livornóban eladó. A kínálat egyéb darabok mellett - főleg középbirodalmi sztélékből és ramesszida kori papiruszokból állt. Lepsius Livornóba sietett és elérte, hogy Anastasi - vagy megbízottja - egy ideig elővásárlási jogot biztosítson a porosz királynak. Bunsent levélben kérte Lepsius: járjon közben az uralkodónál a vásárlás lebonyolítása érdekében. így írt: „Az aláíró kezei reszkettek, amikor a több mint háromezer éves iratoknak - a legfényesebb fáraókori periódusból valók! - felbontásakor tartalmukat azonnal felismerte, és megfontolta azon kiszámíthatatlan hatást, amelyet az emberiség legrégebbi történetének ismeretére gyakorolhatnak. Részesülhessen majd a leírhatatlan örömben, ezt a kincset Berlinben viszontlátni, és talán képes is lenne a megfejtésében és a tudomány számára való felhasználásában részt venni." Bunsen mindent megtett a berlini udvarnál, hogy a trónörököst a vásárlás ügye mellé állítsa; de a király betegsége már előrehaladt, és azok a tanácsadók győztek, akik az uralkodó és a trónörökös kulturális igényeit túlzottnak találták: sikerült megakadályozniuk a vételt. Ezután Bunsen London számára közvetített, s miután Lepsius lelkesen bemutatta a gyűjteményt a British Museum felügyelőbizottságának, egy kis további alkudozás árán Londonba került az Anastasi-gyűjtemény. Az egyetlen szépséghiba az volt, hogy a felügyelőbizottság Lepsius hosszas előadását csak nehezen tudta követni, ahogyan ez a jegyzőkönyvből kitűnik: „Dr. Lepsius aprólékos előadást tartott, amelyben főleg D'Anastasy úr papiruszaira tért ki és a hieroglif, hieratikus és démotikus jeleket szóban értelmezte, továbbá D'Anastasy úr első papirusza címének főbb szakaszait francia nyelvre fordította. ... Dr. Lepsius a kurátorok (trustees) számára megígérte előadásának másolatát." Lepsiust a British Museum felügyelőbizottsága megbízta ugyan a vásárlás lebonyolításával, de Bunsen reménye - aki arról írt a trónörökösnek, hogy Lepsiust a gyűjtemény publikálásával bízták volna meg - túlzottnak bizonyult. Bunsen úgy állította be a dolgot, mintha elsőként Lepsius hívta volna föl az angolok figyelmét erre a kincsre, holott már két évvel korábban is kapcsolatba lépett a British Museum Anastasival; akkor azonban nem született döntés. Lepsius különben jól mérte fel saját erejét: tudta, hogy idáig elsősorban csak betekintést nyerhetett az egyiptomi kincsekbe; s még sok évet kell feldolgozómunkában töltenie, amíg alapos, nagyszabású publikációt tehet közzé. Saját történetfelfogásának helyességéről Bunsen nem tudta Lepsiust meggyőzni, ezért a fiatal tudós kimaradt idősebb barátjának nagy vállalkozásából; de a véleménykülönbség nem érintette a két férfi közötti jó viszonyt. Lepsius visszatért Berlinbe, s a következő évek - 1842-ig - tudományos munkával és egy nagyszabású egyiptomi porosz expedíció előkészítésével teltek. Bunsen és Alexander von Humboldt volt a vállalkozás fő támogatója. (Wilhelm von Humboldt - aki már 1824-ben állást foglalt Champollion mellett - időközben elhunyt.) Mindketten a király baráti köréhez tartoztak, így Lepsius a pozitív döntés biztonságában készülhetett a nagy útra. 1841-ben ismét Torinóba utazott, hogy az ottani egyiptomi régiségeket tanulmányozza, mindenekelőtt a már többször átnézett torinói Halottak Könyvét. Két alapvető műve készült eb-