Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Figyelő - ID. HAFENSCHER KÁROLY: Életeink (Aranydiplomás evangélikus lelkészek vallomásai)

Miért érdekel engem az aranydiplomás kollégák sorsa, az ötven éve végzett évfolyam valamennyi tagja? Jogos kérdés. Először is - közel állnak a szívemhez, közülük többen nemcsak munkatársi erejükkel ajándékoztak meg, hanem baráti szívükkel is. Ünnepeken, évfordulókon köszöntöttek, szívesen írtak, amikor egyik vagy másik egyházi lapot szerkesztettem vagy felmérést készítettem. Másodszor: mert páratlan, korára jellemző típust képvisel ez a csapat. Sopronban indultak, Pestre érkeztek, itt többször helyet változtattak. Tanultak a volt fasori gimnáziumban, a Lendvai utcában, az Üllői úton, Zuglóban, vagyis sokat költözködtek, és többek szerint alig volt idő komoly, elmélyült tanulásra. Mégis az egyház jó szolgáinak bizonyultak. És végül: sok csalódott, sérelmeket is kapott testvérünkből áll ez a csoport, olyanokból, „akik a nagy nyomorúságból érkeztek, és mégis az Isten trónusa felé igyekeztek". Kiknek ajánlom ezt a gyűjteményt? Akik nem előre gyártott koncepciót keresnek, hanem a valódi, sokszínű életet, és őszinte beszámolót arról az ötven évről, amiben éltek és megpróbáltak keresztények lenni. Akik a történelmet nemcsak könyvekből, hanem alulnézetből is ismerik, saját tapasztalataikra gondolnak. Lelkésztársaknak, más évfolyamok tagjainak, talán idősebbeknek, akik sok mindenben mégis magukra és sorsukra ismernek, és szívesen szóra fakadnának ők is. Fiataloknak, akik egészen más egyházi és világi környezetből jönnek, akik csak elbeszélésekből ismerik töredékesen az elmúlt ötven esztendőt. Mai teológushallgatóknak, akik még csak készülnek a szent szolgálatra, egészen más feltételek között, mint megszólaló elődeik. Felvételi vizsgára jelentkezőknek, hogy érezzék, mit jelent nem a mennyországban, sem a pokolban, hanem a földön élő, reális körülmények között szolgáló egyházban működni. Végül híveinknek, akik hol nagyon magasra helyezik lelkészüket, hol meg szőrszálhasogató módon ítélkeznek fölötte. Most belenézhetnek tizenöt lelkész vallomása alapján a parókiák ajtói és ablakai mögött zajló életbe. Vallomások az elmúlt ötven évről - így határozták meg a műfajt az „Életeink" írói. Ne zavarjon meg senkit az, hogy ez a könyv nem ér fel Szent Ágoston vallomásaival, Tolsztoj Naplójával, Márai emlékezéseivel. Itt csak prédikációhoz szokott emberek mutatják be önmagukat, környezetüket, egyházunkat, változó világunkat és mindig szerető Urunkat. Bizonyára lehet másként is látni. Hiszen a vallomások során is azt olvassuk, hogy az egyik aranydiplomás ugyanazt a kortársát dicsőíti, akit a másik folyamatosan szid, vagy ugyanazt a pillanatnyi helyzetet egészen ellentétes módon ítélik meg. Lehet, hogy még magunkat is felfedezzük, vagy azt, hogyan értékelnek vagy felejtenek el mások, de ne vegyük el senki jogát, hogy elmondja saját véleményét, ahogyan ő látta az elmúlt ötven évet.