Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - LUFT ULRICH: Karl Richard Lepsius (1810-1884)

Richard nem mutatott sok lelkesedést, mivel Berlinben az egyetlen egyiptológiai állást Joseph Passalacqua töltötte be, aki gyűjteményével együtt saját személyét is be tudta ajánlani a porosz királynak. 1828-ban, néhány hónapos várakozás után III. Frigyes Vilmos király Passalacqua alkalmazása mellett döntött. Altenstein, az egyházi, oktatási és orvosi miniszter értesítette Passalacquát: a király a régészeti osztályon belüli egyiptomi gyűjtemény őrévé nevezte ki. Passalacqua gyűjteménye gyorsan kivált a régészeti osztályból, még 1828-ban önállósodott: így ez az év a berlini Egyiptomi Múzeum alapítási éve. Lepsius látta, hogy Passalacquát nem lehet állásából kimozdítani; különben is tele volt kétséggel, amely még lipcsei tanulmányi évére nyúlhatott vissza. Ezért most fenntartással fogadta barátainak javaslatát. Végül az apja - még 1833-ban - elküldte Párizsba, hogy az akkori világ fővárosában teljesítse ki tanulmányait. Ott egy honfitársával találkozott: Theodor Panofka régészként dolgozott de Luynes et de Chevreuse herceg szolgálatában. A herceg - más arisztokratákhoz hasonlóan - műgyűjtésével támogatta a művészetet és a régészetet, de a tudományt is magas szinten művelte. Panofka pedig az intézet révén Gerharddal is kapcsolatban volt. A fényesen sikerült doktorálás, majd a Párizsban is gyarapodó elismerés arra késztette Bunsent, Gerhardot és Humboldtot, hogy ismét megpróbálják átcsábítani kedvencüket az egyiptológia munkamezejére. Mind a három férfi a tudományos elithez tartozott: Bunsen történészként, Gerhard régészként, Humboldt pedig nyelvészként, de abban az időben a határvonalak nem voltak még annyira meghúzva. Az új felhívásra Lepsius ismét csak bizonytalan választ adott: amíg Champollion hagyatékban maradt egyiptomi nyelvtana nem jelenik meg, addig ő sem dönthet véglegesen. Párizsban azért mégis elkezdett koptul tanulni, és érdeklődött Champollion hátrahagyott, kiadatlan anyaga után, amelyhez Humboldt közbenjárásának köszönhetően hozzá is férhetett. A francia tudós, Biot naptári munkája, amely 1831-ben jelent meg, elvezette Lepsiust a történeti-kronológiai kérdésekhez: egész tudományos pályájának ez lett egyik fő témája. Másrészt - Müller nyomán - az egyiptomi és a görög oszlop kapcsolatát is kutatta. A dokumentálás érdekében - a szokásos rajzoláson kívül - metszetek készítésével is foglalkozott Lepsius. Láthatóan széles volt az érdeklődési köre, a régészettől a nyelvészetig terjedt, ahogy Ebers - helyesen - megállapította. Másrészt azzal is tisztában volt a fiatal tudós, hogy a kutatás akkori - kezdeti - fázisában minden területen az anyaggyűjtést illeti az elsőbbség. 1835-ben Lepsius barátai segítségért fordultak a berlini akadémiához, mert kedvencük anyagi helyzete lassan romlott. Az akadémia meg is szavazott ötszáz tallért: a határozat állítólag nem személy szerint Lepsiusról szólt, hanem általánosságban egy fiatal kutatóról, aki hajlandó Champollion munkájának befejezésére. Boeckh akkor elérte, hogy a támogatás ne csak egy évre szóljon, majd Bunsennel, Humboldttal és Gerharddal együtt azonnal Lepsiust javasolta. Miközben barátainak intervenciója diadalmaskodott, a fiatal tudós még Párizsban volt, éppen ekkortájt változott meg ottani helyzete. Az Istituto tudósítói - nevezetesen Panofka és a francia de Witte - más helyre kerültek (Panofka 1835-ben visszament Berlinbe). Bunsen, mint az Istituto főtitkára, de Witte megürült állását felkínálta Lepsiusnak, akit különben személyesen nem is1 68