Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Figyelő - PUSKÁS ATTILA: Határkőnél (A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai 40 év távlatából 1962-2002)

lekvés hármas szintjén, melyet a jelenkorra fókuszáló helyzetképleírás zár. Az egész tanulmány rendkívül informatív. Részben más megközelítést követ az egyházról szóló Lumen gentium (LG) dogmatikai konstitúcióhoz írt tanulmány Szabó Ferenc tollából. Noha a felépítés itt is hasonló szerkezetű - távolabbi előzményként az I. Vatikánumtól a II. Vatikáni Zsinatig terjedő kor rövid bemutatása, a szövegezés története, tartalmi elemzés és recepció - korántsem lép fel a részletes elemzés igényével. A teljesség igényéről való lemondás érthető, mégis arányait tekintve talán túl rövidre sikerült a kommentár. AIV, V. és VI. fejezetről csak néhány szóban beszél, hisz ezeket a témákat külön zsinati okmányok fejtik ki bővebben (ez egyébként igaz a III. fejezetre is). A VII. és VIII. fejezetet azonban talán érdemesebb lett volna részletesebben tárgyalni, hiszen itt fogalmazódnak meg (újra) a katolikus eszkatológia és mariológia alapvonalai. Az egyház misztériumáról szóló első fejezet elemzése jól kiemeli a megújult egyházkép lényegi aspektusait: az egyház szakramentális, trinitárius és communio valóságát. Megvilágítja a müsztérion szó szentírási használatának és az egyházra alkalmazott misztérium kifejezésnek a kapcsolatát. Nem kerül azonban szóba az Eucharisztia ekkleziológiai hatása, Isten országa és az egyház kapcsolata, valamint elsikkad annak kifejtése, hogy mit jelent a zsinat ekkleziológiájának pneumatológiai dimenziója. Ugyancsak érdemes lett volna a szöveg 8. pontjában szereplő, a zsinat utáni időben sokféle értelmezésre, vitára és magisztériumi állásfoglalásra okot adó „subsistit in" kifejezést alaposabban értelmezni. A szerző az Isten népéről szóló II. fejezet elemzése kapcsán jól megvilágítja a bibliai fogalom zsinati (újra) alkalmazásának előnyeit (történelmi dimenzió, szembefordulás a klerikalizmussal), és rámutat a későbbi helytelen értelmezések veszélyére is (demokratizálódás politikai értelemben). Jó lett volna röviden kitérni arra is, hogy miért jelentős az Isten népe ekkleziológia ökumenikus szempontból (csak a megállapítás szerepel), miként ad lehetőséget arra, hogy a Krisztus egyetlen egyházához tartozás különféle módjait, fokozatait árnyaltan fejezzük ki. A III. fejezetnek szenteli a legnagyobb figyelmet a tanulmány, s jól érzékelteti az I. és a II. Vatikáni Zsinat egymást kiegészítő jellegét, ami a pápai primátus és a püspöki kollégium viszonyát illeti. Itt is érdemes lett volna a püspöki kollegialitást, valamint a részegyházak és az egyetemes egyház kommunióját legmélyebben megalapozó eucharisztikus ekkleziológiai szemléletet kifejteni. Arról sem olvashatunk, hogy a zsinat mit ért pontosan a „communio hierarchica" kulcskifejezés alatt. Továbbá néhány kijelentés megfogalmazása nem kellően szabatos.

16 A zsinat recepciójáról szólva a szerző utal magisztériumi állásfoglalásokra, de alapvetően Hermann J. Pottmeyer tanulmányának gondolatmenetét követi. II. János Pál szerepével kapcsolatban említi, hogy a pápa a zsinati megújulás folytatása mellett nyilatkozott, de mintha megtorpant volna „a szépen kibontakozó ökumenikus párbeszéd, valamint a vallásokkal folytatandó párbeszéd".

17 Ezek a mondatok azt a benyomást kelthetik, mintha a pápa csak a nyilatkozatok szintjén lenne elkötelezettje a zsinati megújulásnak. Ezt a félreértést elhárítandó helyénvaló lett volna csak felsorolásszerűen megemlíteni a pápa konkrét tetteit az ökumenikus közeledés és a vallásközi párbeszéd területén. A pápai primátus gyakorlására vonatkozó zsinati szemlélet folytatásának (vö. LG III. f.) és ökumenikus témává tételének kiemelkedő dokumentuma-