Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Figyelő - PUSKÁS ATTILA: Határkőnél (A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai 40 év távlatából 1962-2002)

Mihály és Hafenscher Károly, az Egyház a mai világban lelkipásztori konstitúció (GS) szerzői a lelkipásztorkodástant oktató Tomka Ferenc pap, teológus és Tomka Miklós világi krisztushívő szociológus. A rövid szerkesztői beköszöntő után három bevezető írással találkozhat a tisztelt olvasó. Elsőként Karl Joseph Rauber nuncius úr a zsinati eseményeket személyesen is átélt ember hangján szól néhány gondolatot a II. Vatikánum és hatástörténete fő jellemzőiről, kiemelve a meglepő újdonságokat, hagyomány és megújulás, zsinati szöveg és szellem egységét. Kitűnő ötlet volt a Franz König bíborossal, zsinati atyával készített interjút hozni a második helyen. A mindmáig nagy tekintélyű bécsi nyugalmazott érsek, aki aktív részese, alakítója volt a zsinati dokumentumok létrejöttének, majd a Nem-hívők Titkárságának vezetőjeként és az ortodox egyházakkal folytatott ökumenikus párbeszéd előmozdítójaként a zsinati dialógusszemlélet emblematikus alakja volt az elmúlt négy évtizedben, a tanú hitelességével beszél elsősorban azokról a tapasztalatairól, melyeket a „vasfüggöny" mögötti magyar egyház vezetőinek zsinati részvételéről és a zsinattal kapcsolatos felfogásáról szerzett. A személyes hangvételű interjút kiváló teológiai elemzés követi Walter Kasper tollából. A német püspök-teológus, aki jelenleg a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács élén áll, Egyház, merre tartasz? című tanulmányában szakszerűen vizsgálja a zsinatot közvetlenül megelőző és azt előkészítő megújulási mozgalmakat (liturgikus, patrisztikus, biblikus megújulás és ifjúsági mozgalmak), XII. Piusz pápa ilyen szellemű, legfontosabb tanítóhivatali megnyilatkozásait, és utal az új teológia legkiemelkedőbb képviselőinek munkásságára (Y. Congar, H. de Lubac, K. Rahner). A zsinatot a Szentlélek egyháznak és világnak adott kegyelmi ajándékaként mutatja be, felsorolva azokat a kincseket, melyeket a zsinati megbeszélések hoztak a felszínre s fogalmaztak meg a dokumentumokban. „Olyan lelki és teológiai gazdagság, amelyet még egyáltalán nem merítettünk ki, amelyet csak mostanában kezdünk teljesen felfedezni."

5 Különösen azt hangsúlyozza, hogy a zsinat megújult látomást adott az egyházról, melynek középpontjában a communio gondolata és valósága áll. A zsinat mint kegyelmi ajándék, az egyház mint communio-valóság az 1985-ös püspöki szinóduson megfogalmazott és kifejtett gondolatok, melyeket Kasper felelevenít tanulmányában. Magáévá teszi és idézi az említett szinódus tömör, leíró definícióját is az egyházról, mely szerint: „Ecclesia - sub verbo Dei - mysteria Christi celebrans - pro salute mundi."

6 Elismeri a zsinatot követő időszakban erőteljesen megjelent árnyoldalakat is, de elutasítja azt a felfogást, mely mindezt a zsinat számlájára írja. Rámutat arra, hogy a zsinat előtt nemcsak megújulási törekvések, hanem többnyire lappangó válságjelenségek is jellemezték az egyház életét és világban betöltött küldetését, melyekkel a zsinat szembesülni akart, de amelyeket nem tudott mindenestül feltartóztatni vagy megszüntetni. Kasper röviden elemzi azokat a társadalmi, szellemtörténeti változásokat, melyeken a 60-as évek végétől napjainkig átment a világ, különösen annak nyugati fele (szekularizáció, mítosztalanítás, történet-kritikai módszer túlhajtásai, az újkori szabadság- és autonómia-probléma stb.), s ebben az összefüggésben igyekszik értékelni az egyház helyzetét. Személyes állásfoglalását így összegzi: „Emberi számítások szerint a megújulás zsinati erői nélkül a válság még sokkal súlyosabb lett volna. A zsinat még