Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.
Figyelő - DÉR KATALIN: Venyige és szőlőtő (Bolyki János: János evangéliuma a görög tragédiák tükrében)
j3~ red l££2j^^ _ _____ ______ önnön mindent átható, durva dramatizálását, amikor például az előírt szavak pontos követéséhez fűzi a per sikerét, amikor rögzített, drámai-dialogizált forgatókönyvet, úgynevezett formulát használ a fejlett prétori perben vagy perszerepeket (partes litis), cselekményt és cselekvőt (actio, actor, agere) emleget, a pert a színház terminológiájával írva le, vagy fordítva. És másfelől, attól kezdve, hogy a Biblia főbb teológiai fogalmai, szövetség és törvény, a teremtett, azaz adós-lét körüli összes kifejezés (hitelezés és hűség, az adósság elengedése, ki- vagy megváltása, helyettes megfizetése), fogadott gyermekség és öröklés, aktív vagy passzív tanúság és e kettő összefüggése („aki tanúságot tesz rólam, arról én is tanúságot teszek": Mt 10,32), mind közismerten jogi eredetű és alapjelentésű metaforák; nos, ettől kezdve a bibliai szövegek jogi és egyszersmind drámai alapszerkezete: adottság. Nem csoda hát, hogy mind a görög tragédiának, mind az evangéliumnak rengeteg jogi vonatkozása van, köztük sok hasonló is, így be kell érjük a témacsoportok (törvénykezési témák, a tanúság, per és perújrafelvétel, kozmikus per) rövid áttekintésével. A kötet végén az eredmények összegzését olvassuk, előbb hat pontban a görög tragédiák és János evangéliuma hasonlóságait, majd öt pontban eltéréseiket. Azt tapasztaljuk azonban, hogy nem elsősorban hasonlóságokról és eltérésekről, nem két külön jelenségcsoportról van szó. A fontos különbségek sokkal inkább vannak magukban a hasonlóságokban, mint bárhol másutt, éppen a hasonlóságok világítanak rá legélesebben az evangélium hasonlíthatatlanságára. Ez lehet az oka, hogy a komparatív, a Bibliát más alkotásokkal összevető módszer - mely mégiscsak főleg a hasonlóság s nem a különbség demonstrálásában érdekelt - olykor valamiféle irritáló ambivalenciaélményt kelt: mintha voltaképp hasonlíthatatlanok összehasonlítása folynék a szemünk láttára. Ez a benyomás a kötet átfogó és gondolatébresztő jellegével is kapcsolatban áll, ami arra indítja a recenzenst, hogy az ismertetéshez néhány reflexiót fűzzön. Bizonyára elsősorban az összehasonlító módszer eleve problematikus voltával függ össze a fogalomhasználat bizonytalansága, ami ezért kivédhetetlennek látszik. Nem véletlen, hogy Balthasar a dráma-terminológiát kizárólag metaforikusán használja, így kerülve el a fogalomzavart. A teológia drámai önkifejezését az ember látás- és beszédmódjának tekinti a világ- és az üdvtörténetről, s mindarról, ami ahhoz tartozik, elsősorban Isten szaváról. Ez is, mint minden metaforikus beszéd, különbözők olyan azonosítása, mely „csúsztatás" árán képes szólni kimondhatatlan tárgyáról. Ez Balthasar szemében egyfelől a drámanyelvet az isteni Szóról lehetséges emberi beszéd alkalmas vagy legalkalmasabb formájává avatja, de másfelől kizárja az összehasonlítást a bibliai beszéd és a profán (drámai vagy egyéb) művek között. O, mint a szerző említi (85. o. skk.), a monumentális Theodramatik öt kötetében János drámaiságával külön, összehasonlító módon nem foglalkozik; fő célkitűzése - hogy a különféle teológiai irányzatokat a teodramatika nyelvében segítse közeledni egymáshoz - az emberi beszédre korlátozódik. A fogalomkeveredés minden más esetben óhatatlan: a kötetben a drámaiság/ tragikum hol műfajelméleti, esztétikai fogalmat jelent, hol a hasonnevű történelem-
