Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Figyelő - DÉR KATALIN: Venyige és szőlőtő (Bolyki János: János evangéliuma a görög tragédiák tükrében)

í^^l^?^^^^^^ — mmmm «_ ™_ _ _ (meghatározás, ismérvek, hatás) és az evangélium között lehetséges kapcsolat áll, illetve Schenke, Verbürg és Stibbe munkái a Poétika és János evangéliumának viszonyáról. Majd Hegel, Jaspers, Frye és Balthasar tragikumfelfogásának ismertetése következik, szintén az evangéliummal összefüggésben. A harmadik rész címe: A mítosz (re-)interpretációja az antik tragédiában és JE-ban (95188. o.). Hogyan írják újra az ősi mítoszokat a görög tragikusok koruk sorskérdéseinek, társadalmi változásainak és a nyomukban támadt etikai problémáknak értelmezése érdekében (95-98. o.), s miként történik ugyanez az evangéliumban, melynek írója szintén új helyzetben reinterpretálja Jézus személyét, művét és a Jézus-hagyományt? (99-105. o.) - kérdezi a szerző. A mítoszt paradigmaszerű volta különösen alkalmassá teszi sorskérdések megragadására: a tragédia, legalábbis a fennmaradt tragédiák témája, az aiszkhüloszi Perzsák kivételével, nem történelmi-időbeli esemény tehát, hanem a mítosz időtlen világa. Bármennyire időben játszódónak tűnik a tragédia, például mert meg kell felelnie az arisztotelészi „egy napforduló alatt" kritériumnak, továbbá mert érintkezik a történelemmel - ha létező görög intézmény eredetmítoszához kapcsolódik, mint az Oresteia-trilógiát lezáró Euméniszek, vagy ha olyan kultúrhérosz szerepel benne, mint Athén legendás királya, Thészeusz -, „ideje" mégis fikció csupán, meséje mindenestől a történelmi „idő kezdete előtt" játszódik.* Vele szemben a Krisztus-esemény eo ipso időbeli, történelmi, vele az időbe, a történelembe lép be Isten; az evangéliumi drámaiság legfőbb elemének, anagnórisziszének tétje éppen az, felismeri-e ezt az ember, azt ugyanis, hogy Jézusban a szeme előtt találkozik össze időbeli és időtlen. így a reinterpretáció eleve mást jelent az evangéliumban, mint a tragédiában: például az előbbiben az újabb értelmezés a lényeget tekintve nem zárja ki a korábbiakat, míg a mítoszvariánsok közt - lévén „csak" irodalmi anyagok, időtlen paradigmák - nem ritka a lényegi, szemléleti ellentét. A reinterpretációs rész következő fejezetének tárgya rítus, mítosz és dráma viszonya (105-112. o.). Bolyki többféle rituálétípus jellegzetességeit elemzi; közülük az áldozati rítus, az áldozat/önfeláldozás motívum a leglényegesebb, a tragédia és a Jánosi evangélium összevethető ilyen szempontból. Itt is sok a nyitott kérdés, talán a következő kettősség okán: tény, hogy egyes tragédiák ősi rítusok nyomait őrzik, ám ezek ritkán vannak közvetlen összefüggésben a feldolgozott mítosszal. Továbbá sok kutató úgy véli, hogy a görög mítoszok eredete nem a rítusban keresendő, legalábbis korán elszakadtak a rítustól: e feltételezés híján érthetetlen maradna a szüzsé szabad alakításának ténye, egy-egy mítosz számos, olykor ellentmondó variánsainak léte, ami rituális szövegek esetén nehezen képzelhető el, de ami másfelől az irodalmi, tragikus feldolgozás alapfeltétele. Az etikai konfliktusok tragédiái és evangéliumi megjelenéséről szóló fejezet után (113-126. o.) a téma a mítosz mint transzcendens „világ- és egzisztenciamagyarázat", kezdve a gnosztikus mítosz létértelmezésétől Bultmann 1941-es kommentárjáig, * Éppen ez a mitikus időtlenség választja el élesen a görög tragédiát nemcsak János evangéliumától, de az újkori - akár fiktív, akár történelmi tárgyú - drámától is. Ha újkori szerző nyúl a mítoszhoz, csak fikciópótléknak tekinti. - a szerk.